Pozitív vírustesztek, amelyek valójában negatívak?

Pozitív vírustesztek, amelyek valójában negatívak?

Napok óta foglalkozik a romániai és a magyarországi sajtó azzal a hírrel, hogy tíz újszülöttnél mutatták ki a koronavírus jelenlétét egy temesvári kórházban. A tesztet elvégezték minden gyerek édesanyjánál is, de a kismamák teszteredményei negatívak lettek.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter sürgős epidemiológiai vizsgálatot rendelt el, majd megismételtette a tesztet az újszülötteknél, a családtagjaiknál, valamint a szülészet személyzeténél is, melynek eredményeként csak öt újszülött koronavírus-tesztje lett negatív – tájékoztatott szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A tíz újszülöttnél Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azért rendelte el a tesztek megismétlését, mert felmerült a „hamis pozitív” eredmény lehetősége.
A tárcavezető szerint az „esetleges hiba” amiatt is becsúszhatott, hogy a páciensek csak néhány naposak voltak. A tévedés azért is valószínűsíthető, mert a koronavírus által súlyosan érintett országokban (Kínában, Olaszországban, Spanyolországban) még nem találtak ilyen korú fertőzöttet – közölte a román nemlétező egészségügy kínos, felületes, ugyanakkor irracionális valóságát a tárcavezető.
Feltevődne itt még néhány kardinális kérdés, ami a tesztek megbízhatóságát (és egyebeket) illeti, de ebben az egetverő káoszban már „hamis eredmények” ide vagy oda, a halmozott abszurd történések már alig érik el néhányunk ingerküszöbét.

Azt is megkockáztathatnánk (ilyen tévedéseket számba véve) lehet-e még hitelesnek, valósnak ítélni a fertőzöttek vagy a betegek számadatait?

De mi van akkor, ha egy ilyen „hamis pozitív” teszttel bevisznek valakit a kórházba, ahol a valósan fertőzöttek között garantáltan pozitívra vált?

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál