PSD: alacsony a koronavírussal megfertőződöttek száma, a kormány hazugságokkal áltatja a lakosságot

PSD: alacsony a koronavírussal megfertőződöttek száma, a kormány hazugságokkal áltatja a lakosságot

A román szocialisták (PSD) szerint az ország lakosságának kevesebb mint 0,1 százaléka fertőződött meg a koronavírussal, és ezt a kormány úgy próbálja eltitkolni, hogy akadályokat gördít a bukaresti lakosság tesztelésének útjába.

„A lakosság kevesebb mint 0,1 százaléka volt kitéve a COVID-19-cel való megfertőződésnek. Ez a valóság, amelyet a kormány megpróbál elrejteni a bukaresti tesztelés akadályoztatásával! A fővárosi polgármesteri hivatal (a főpolgármester egyébként PSD-s) által végeztetett 4600 PCR-tesztből mindössze 4, az antitestekkel végzett 500 tesztből pedig mindössze 2 lett pozitív. Miért nem akarja a kormány, hogy ezt tudjuk? Mert nehéz lenne magyarázatot adni a nemzetgazdaság összeomlására és a több mint 400 000 munkahely elvesztésére, amely a korlátozások következménye volt” – olvasható a PSD Facebook-bejegyzésében.

A szociáldemokraták úgy vélik, ha a romániai lakosság megtudná az igazságot, a kormány nem tudná elhalasztani a választásokat úgy, hogy a végtelenségig hosszabbítja a veszélyhelyzetet – tájékoztat az agerpres.ro.

Facebook
Érintő hírportál