Románia, 21. század: százezrek maradnak orvosi ellátás nélkül, mert egyszerűen nincs pénzük rá

Románia, 21. század: százezrek maradnak orvosi ellátás nélkül, mert egyszerűen nincs pénzük rá

Még akkor is, ha az állítólag ingyenes. Hajmeresztő statisztikát tett közzé az Országos Statisztikai Intézet, amely a legkevésbé sem válik az ország dicsőségére: százezrek maradnak orvosi ellátás nélkül azért, mert nem tudják megengedni maguknak, hogy orvoshoz menjenek.

A felmérés szerint félmillió román állampolgár volt ilyen helyzetben a 2018-as évben.

Mindez természetesen nem tavaly merült fel először: a felmérés készítői szerint több évtizednyi hiányos orvosi ellátás nyomán ma jelenleg öt romániai polgárból egy valamilyen krónikus betegségben vagy fogyatékosságban szenved.A felmérésből kiderül, hogy ebben az esetben is van némi különbség azon, orvosi ellátásról anyagi lehetőség miatt lemaradni kényszerülő emberek között, akik városon, illetve akik vidéken élnek: 296 ezren vidékiek, és 262 ezren városiak.

A szakértő szerint az egyik legfőbb ok, hogy a minőségi orvosi ellátást biztosító intézmények zöme a nagyvárosokban koncentrálódik, ami eleve arra kényszeríti az emberek jó részét, hogy először az oda-vissza utat fizesse ki, és a szállás is pénzbe kerül. Sokan viszont már ezt sem tudják megengedni maguknak, így el sem jutnak az orvoshoz. A felmérésből kiderül: mintegy 70 ezren vannak azok, akik azért nem jutnak orvosi ellátáshoz, mert túl messze laknak a legközelebbi egészségügyi intézménytől, és hiányzanak a közlekedési eszközök. A statisztikák szerint 2017-ben 10 ezer vidéki lakosra 0,4 orvosi szakrendelő jutott, míg ugyanennyi városi lakosra 10,1.

Arról nem is beszélve, hogy az egészségügyi ellátás valójában csupán papíron ingyenes. Hiába fizeti valaki rendesen az egészség-biztosítási járulékot, számos olyan rejtett költség merül fel, amelyet sokan képtelenek vállalni. (Rengeteg szóbeszéd kering ugye arról, hogy a gyógyszert, kötszert, sőt még a vécépapírt is a betegnek kell megvásárolnia a kórházban – és akkor az orvosoknak, ápolóknak szánt kitömött borítékokról még nem is beszéltünk).

Arról nem is beszélve, hogy mintegy 3 millió polgárnak nincs is egészségbiztosítása – nekik elvileg mindenért fizetniük kéne, ha baj van. Nemi szempontból is tanulságos a megoszlás azok körében, akik anyagi okokból kéntelenek valamilyen egészségügyi problémával együtt élni: 345 ezer nő és 213 ezer férfi van ilyen helyzetben. Mindennek nyomán szomorú állapotok uralkodnak Romániában: a lakosság 19,5 százaléka szenved valamilyen krónikus betegségben.

Nos, így áll egy európai uniós tagország így, a 21. század második évtizedének vége felé.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál