Románia álkisebbségi államelnöke kiadta a vezényszót: meg kell védeni a haza területi integritását!

Románia álkisebbségi államelnöke kiadta a vezényszót: meg kell védeni a haza területi integritását!

Már csak arra a kérdésre kell választ találni, hogy ki ellen hirdetett védelmi akciót Ionopotchivanoc úr.

Urunk mennybemenetelének ünnepnapja, az áldozócsütörtök május 28-ára esik az ortodox vallási naptár szerint. Ráadásul a mioritikus hazában az áldozócsütörtök egybeesik a háborús hősök nemzeti ünnepnapjával.

E kettős ünnep alkalmából Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök üzent a népnek. Ebben nincs semmi különös, valószínűleg minden évben megteszi, mióta a Cotroceni-palotában lakik.

Az üzenetben szó van a román nemzet mártírjairól, a haza szeretetének és szolgálatának nyújtott példaképről, a koronajárvány civil hőseiről, az orvosi személyzetről, köszönetről, háláról.

Szóval, az elnök úr megtette, amit ilyenkor megkövetel a haza. Igen ám, de van ebben a pátosszal telített szövegben egy mondat, amely szinte kiveri az olvasó szemét. Nyilván fontosnak szánták a szövegezők, hiszen külön bekezdést kapott, egy szál magában. Tessék:

Olyan pillanatokat élünk, amikor meg kell védenünk integritásunkat, mind területi, mind spirituális szempontból.

És akkor nézzük: a pillanatok tekintetében Ionopot úr minden bizonnyal történelmi pillanatokra, azaz hosszabb időszakra utal. Magyarán: ezekben az években, esetleg a trianoni szerződés aláírásának száz éves évfordulója környékén.

Jön a következő rejtély. Meg kell védeni Románia területi integritását. Jó, de vajon kivel szemben? Ki az, aki a mioritikus haza területi integritására tör? Nos, ha Ionopot úr nemrég lezavart magyargyűlölő performanszára gondolunk, amelyben azzal vádolta Magyarországot, hogy a PSD-vel karöltve el akarja rabolni Erdélyt, a válasz nem is olyan bonyolult.

Hogy spirituális téren ki, mi ellen kell megvédeni Romániát, ez nehezebb probléma. Ha ironikusak akarunk lenni, azt mondhatjuk, talán önmagával szemben.

De bármit is mond bárki, az kétségtelen, hogy az üzenet a jelenlegi kontextusban nagyon durva.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál