Sajtótájékoztató volt Nagyváradon a székelyhídi súlyos környezetszennyezés és lakossági felháborodás okán

Sajtótájékoztató volt Nagyváradon a székelyhídi súlyos környezetszennyezés és lakossági felháborodás okán

Április első felében a székelyhídi vasútállomás környékén élőknek azzal kellett szembesülniük, hogy a nagyváradi székhelyű S.C. REDOLAJ S.R.L. naponta több teherautónyi szenet rakod a vasútállomáson várakozó vagonokba, mely tevékenység komoly környezetszennyezéssel jár. „A szénpor mindent beterít, a mindennapi élet pedig egyre inkább elviselhetetlen a környéken. Ezt jelzi az is, hogy civil kezdeményezésre a helyi lakosok 600 tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze” – mondta Csomorátnyi István, aki a helyszínen is tájékozódott a kialakult helyzetről. „A szóban forgó cég az Almaszegen kibányászott szenet adja el az egyik Hunyad megyei hőerőműnek. Korábban a rakodást Papfalván végezték, ám a székelyhídi önkormányzat állítása szerint a vasúttársaság alkalmatlanná nyilvánította az ottani állomást az ilyen jellegű munkák végzésére, feltehetőleg azért, mert a helybéliek ott is határozottan tiltakoztak a rakodás ellen. Fontos hangsúlyoznunk: az ilyen jellegű tevékenység működési engedélyhez kötött, melyet a helyi önkormányzatnak kell kiállítania, valamint jó néhány szakhatóság jóváhagyására is szükség van. Mindezek ellenére a nagyváradi cég csak akkor szerezte be környezetvédelmi engedélyét, amikor a székelyhídi lakosság határozott nemtetszésének adott hangot és lakossági fórumot is tartottak az ügyben” – mondta a Néppárt elnöke. „Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, szerint tehetetlenül nézik az eseményeket, noha minden lehetőségük meglenne arra, hogy megakadályozza a szénrakodást. Kíváncsiak vagyunk ez mégis miért nem történik meg, milyen esetleges egyéb érdekek húzódnak a háttérben” – jelentette ki a politikus. Elhangzott: a Környezetvédelmi Ügynökség egy feltételrendszert juttatott el a céghez, melyet mind a mai napig nem tartanak be, noha a munkálatok azóta is folyamatosan zajlanak. Csomortányi István elmondta: a Néppárt kérni fogja a székelyhídi önkormányzattól a cég számára kibocsájtott működési engedély bemutatását, amennyiben pedig ilyennel nem rendelkeznek, úgy magyarázatot várnak a település vezetésétől. „Ha nem kapunk kielégítő választ, az illetékes hatóságokhoz fordulunk, miként a szabálysértéseket is jelezni fogjuk a megfelelő intézményeknél. Az ügy tisztázásáig mindenesetre azt kérjük a cégtől, hogy szüntesse be a rakodást, majd pedig keressenek egy olyan vasútállomást, ahol nem szennyezik a helyi lakosság környezetét” – zárta mondandóját Csomortányi István a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Facebook
Érintő hírportál