Sikeresen lezajlott a XIX. Hegyközcsatári Kettesfogathajtó Verseny

Sikeresen lezajlott a XIX. Hegyközcsatári Kettesfogathajtó Verseny

A Hagyományok Hétvégéje programsorozat keretén belül immár 19-ik alkalommal rendeztek kettesfogathajtó versenyt a hegyközcsatári Kismezőn július 6-án. Ez alkalommal is veretes fogatok gyűltek össze, izgalmakban, fordulatokban gazdag látványosságot produkálva a versenyre kilátogató közönség számára. A hajtók régi ismerősökként üdvözölhették egymást, a verseny ellenére egy igazi nagycsalád hangulatát érezhették, akik eljöttek megnézni a lovas sportok különleges ágát képviselő fogathajtó versenyt.

Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy a lovas sportok hagyománya mélyen gyökerezik a magyar emberek lelkében, és úgy a hajtók, mind pedig az érdeklődő közönség elkötelezett az ősi hagyományokból táplálkozó, mára versenysporttá szelídült műfaj mellett. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az identitás megőrzése szempontjából a magyarság és a ló kapcsolata, ezért minden egyes ilyen alkalom egyúttal a hagyományok, az önazonosság megélését, annak továbbadását is jelenti, ami tájainkon kiemelt fontossággal bír.

A verseny zárultával az alábbi eredmények születtek: Az akadalyhajtás győztese Balogh Antal lett Hajdúböszörmény színeiben, második lett Molnár Lajos fogata Kabáról, harmadik helyezést ért el Fúró Barnabás Nyírábrányból, negyedik lett Lévai Zsombor Szalárd képviseletében, ötödik Dorsonszki Imre Hegyközcsatárból, és hatodik Soltész Zoltán Debrecenből.

A Vadászhajtás eredménye a következőképpen alakult: Első lett Molnár Lajos Kabáról, második Szíki Sándor Jákóhodos képviseletében, harmadik Soltész Zoltán Debrecenből, negyedik Lévai Zsombor Szalárdról, ötödik Dorsonszki Imre Hegyközcsatár színeiben, Balogh Antal Hajdúböszörményből pedig hatodik helyezést ért el.

A színvonalas, jó hangulatú sport és közösségi program szervezésében ezúttal is a Hegyközi Gazdák Egyesülete vállalt oroszlánrészt, társszervezőként pedig az Erdélyi Magyar Néppárt és az Érmelléki Gazdák Egyesületének tagjai vették ki részüket a nem kevés munkából. Az esemény fő támogatója a Magyarország kormányának nemzetpolitikai államtitkársága, illetve a Bethlen Gábor Alap volt. További képek itt.

Barta Béla

Facebook
Érintő hírportál