Sokan lettek ideiglenesen vagy véglegesen munkanélküliek a járvány miatt

Sokan lettek ideiglenesen vagy véglegesen munkanélküliek a járvány miatt

Szomorú adatokat közöl a foter.ro.

Hatalmas, több százezres nagyságrendű azon romániai munkavállalóknak a száma, akik az országra rátört koronavírus-járvány miatt nem dolgozhatnak. A munkaügyi tárca közlése szerint 800 ezer embert kellett kényszerszabadságra küldeni, mivel olyan szektorban dolgoznak, ahol a járvány miatt le kellett húzni a redőnyt.

Valamivel több mint kétszázezren a feldolgozóiparban dolgoztak, de érintett a kiskereskedelem, az autószerelői szakma, és persze a szállodák és a vendéglők is, amelyeket be kellett zárni, illetve utóbbiak csak elvitelre készíthetnek ételt.

Igaz, az ebbe a kategóriába tartozók még jól jártak, hiszen ők legalább visszamehetnek majd dolgozni, ha véget ér a járvány, ráadásul az állam egy ideig állja a fizetésük 75 százalékát – már a bruttó átlagbér 75 százalékának határáig.

Mert olyanok is vannak, akiket végleg elbocsátottak: 155 ezer ilyen személyt tartanak jelenleg nyilván, ők is ugyanazon szektorokban dolgoznak, mint szerencsésebb sorstársaik, igaz, ebben a kategóriában közel húszezer fővel az építőmunkások is képviseltetik magukat.

Nagyon könnyen megtörténhet, hogy ezek a számok a következő hetekben tovább nőnek.

Facebook
Érintő hírportál