Svájci bicska-effektus

Svájci bicska-effektus
(gondolatok év végi lomtalanítás közben)

Él az ember, s kényelme érdekében körülveszi magát különféle tárgyakkal. Ahogy telik az idő, egyre gyűlik a hasznos eszközök mennyisége, és vele együtt a haszontalanoké is. Persze, eleinte valamennyi haszontalan tárgy hasznosnak tűnik, és mindent elkövetünk, hogy birtokunkba vegyük. Meglehet, nélküle is nagyon jól elvoltunk, no de a szomszédnak már van! Bezzegékről nem is beszélve, akik nyugatról szerezték be a legutolsó modellt, ami ugyebár energiatakarékos, környezetkímélő, digitális, egyszer-használatos és eldobható, a dizájnjáról meg nem is beszélve: szomszédpukkasztóan jól mutat a konyhapulton! Persze, addig esz a fene bennünket, amíg mi is be nem szerzünk egy „mégmodernebbet”, nem számít, hogy mibe kerül, de legalábbis egy ugyanolyat – persze féláron, másodkézből.

És így gyűlnek a tárgyaink, amíg azt vesszük észre, hogy teljesen kiszorítanak bennünket az életterünkből. Nagyon nehezen válunk ám meg a feleslegestől, mert génjeinkbe ivódott még a régi fatengelyes világban, hogy az ember semmit se dobjon el, amit egyszer megszerzett, mert még minden jó lehet valamire. Az elkopott seprű nyele éppen megfelel rózsakarónak, kolbászrúdnak, esetleg kakasülőnek a tyúkólba. A kiszolgált televízió dobozába kotlót lehet ültetni, a kimustrált óriási méretű hűtőszekrénybe pedig anyóst, ha majd a szomszéd Jenő bácsi kerti budit eszkábál belőle; nagyon praktikus ám, ha esetleg még működik is, mert nyáron könnyen megoldható benne a klíma.

Átmeneti megoldás ez is, mert a tárgyak megállíthatatlanul szaporodnak, demográfiai robbanásuk pedig már az emberi faj fennmaradását fenyegeti. A sokadik lomtalanítás után keserű malíciával állapítottuk meg, hogy amennyi felesleges kacattól megszabadultunk, annak legalább a kétszeresét hordtuk vissza a lakásába a mások által kidobott holmiból.

El is határoztam, hogy ezután csak olyan dolgot vásárolok, guberálok, barkácsolok, amelyik egyszerre több funkciót lát el, így nem szaporítom fölöslegesen a bennünket körülvevő tárgyak számát. Máris lehet jó példát találni! Ott van például a nagypapa botja, amire séta közben támaszkodik, a tömbházak közötti részen önvédelmi fegyver a kóborkutyák ellen, görbített fogantyújával hátvakarásra is alkalmas, az ágyban pedig többfunkciós távirányító, merthogy a villanykapcsolót is el lehet érni vele, no meg a régi telepes rádió nyomógombját. Minden emberi leleményességen túltesz azonban a világ legelmésebb szerkezete, a svájci bicska, illetve annak hamisítottnak bélyegzett, de valójában továbbfejlesztett kínai változata. Azonfelül, hogy a konyhai étkészlet valamennyi darabját egyesíti magában, még egy kisollót, körömvágót és egy pipaszurkálónak használható csavarhúzót is tartalmaz. Ha kicsivel nagyobb lenne, akkor rajta lehetne a laskaszűrő, a kávéfőző, a húsdaráló, a tollseprű a szemétlapáttal, vagy akár a gyerekfürösztő teknő is.

Máris beugrott az ötlet, hogy a svájci bicska mintájára szerkesztek egy egyetemes használati eszközt, ami a kihúzható rekamiét egyesíti a harmonikaszerűen szétnyitható fürdőkáddal, a felfújható autógarázzsal, és a colstok módjára összecsukható barkácsműhellyel. No és feltétlenül bele-kombinálnék még egy olyan spanyolfalat, ami gombnyomásra elszigeteli a pletykafészek szomszédasszonyokat a családi birtokunktól, nehogy már szétkürtöljék az ötletemet, mielőtt szabadalmaztatom. A megvalósításban (karnis)sínen vagyok, már csak egy apró részletkérdést kell megoldanom, hogy a találmányomat hol fogom tárolni. A legpraktikusabb persze az lenne, ha a feleségem ridiküljében szorítanánk neki helyet, ott úgyis annyi fölösleges holmi van.

Szilágyi Ferenc Hubart

Facebook