Szent István Napja Nagyváradon

Szent István Napja Nagyváradon

A hagyományokhoz híven, idén is sor kerül Nagyváradon a Magyarok Kenyere-program Bihar megyei záróeseményeként az új kenyér  augusztus 20-I, Szent István-napi megszentelésére, megáldására. A Bihar megyei gazdák búzaadományából készült lisztből sütött kenyerek ünnepélyes megszentelésére ezúttal is magyar történelmi egyházaink képviselőinek jelenlétében fog sor kerülni.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Hegyközi Gazdák Egyesülete, valamint a Dél-bihari Gazdák Egyesülete szervezésében megvalósuló eseményre idén is a Szent László téren kerül sor, 17 órai kezdettel, ezúttal a Szent László plébániatemplom melletti térrészen, a városháza épületével szemben.

A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatják, határokon innen és túl. A 2011-ben indult program során a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtenek a segítőkész adományozó gazdáktól, és a felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz. A hagyományokhoz híven az összegyűlt búzából, illetve a lisztből készült kenyerek idén is a Kárpát-medence gyermekotthonai és árvaházai kis magyar lakóinak asztalára kerülnek, a „minden magyar felelős minden magyarért” mottó szellemében.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot 2019-ben minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva szervezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). A program támogatottsága évről évre növekszik, az adományozók száma pedig tavaly minden addigi rekordot megdöntött: a 19 magyarországi megyéből és a 12 határon túli régióból 5019 személy adományozott, a határon túli adományozók száma pedig jelentősen meghaladta a 2000 főt. Az összegyűjtött búzaadomány mennyisége már második éve lépte túl a 600 tonnát, amely 80 ezer rászoruló gyermek részére biztosít magyar kenyeret. A felajánlott búzából készült liszt nagy részét minden évben a program kiemelt kedvezményezettjei kapják, de a korábbi évekhez hasonlóan újabb karitatív szervezetek is csatlakozhatnak. Bihar megyében az Érmelléki Gazdák Egyesülete immáron hetedik alkalommal szervezi meg a gyűjtést és, ahogyan az eddigiekben, a búza nagy mennyiségére való tekintettel, az őrlésre is megyénkben kerül sor, illetve az így készült liszt is a helyi, egyházi fenntartású árvaházakhoz kerül.

A Magyarok Kenyeréhez augusztus 10-ig még várják a búza felajánlásokat. A gyűjtésre vonatkozó tudnivalókról az ergazda.hu weboldalon lehet bővebb információkat találni.

A szervezők egyúttal köszönetet szeretnének mondani mindazoknak, akik búzaadományaikkal hozzájárultak a program sikeréhez, valamint az érmihályfalvai Gazsi malom és a nagyszalontai Torpan pékség tulajdonosainak, amiért munkájukkal segítették a Magyarok Kenyerének kézzel foghatóvá válását.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál