Szent László főtéri lovasszobráért demonstráltak ismét a váradi magyarok

Szent László főtéri lovasszobráért demonstráltak ismét a váradi magyarok

A délután fél hatkor kezdődött rövid, de látványos élő láncos demonstráción a nagy meleg ellenére mintegy 150 nagyváradi vett részt. A harmadik alkalommal megrendezett eseményen a megjelenteket Csomortányi István, a Néppárt elnöke üdvözölte. A pártelnök felidézte a szoborállítási kérés előzményeit, emlékeztetve, hogy 150 éves álma a nagyváradi magyaroknak Szent László lovasszobra, amit a város mindenkori főterén, az ugyancsak Szent Lászlóról elnevezett téren szerettek volna látni. Az első világháború előtt egy egész alakos – ma is létező – szobor felállítása sikerült, amit 1923-ban a román hatóságok átszállítottak a katolikus székesegyház elé. 1940-44 között ismét lett volna lehetőség egy lovasszobor állítására, de az időközben megindult gyűjtés ellenére a tervet elsodorta a második világégés. A szoborállítás terve egészen a kétezres évekig nem került a közbeszéd középpontjába,. Akkor helyi civilek, elsősorban Sztuflák Gyula fogorvos kezdeményezésére több mint nyolcezer aláírás gyűlt össze a szoborállítást támogatandó, de a tervet az illetékes hatóságok leseperték az asztalról.

Csomortányi felhívta arra is a figyelmet, hogy nincs egyetlen olyan multietnikus erdélyi vagy partiumi város sem, ahol a város valódi történelmi múltját jelző alkotások arányos módon lennének jelen a köztereken. Nagyvárad a történelmi utcanevek érdekében folytatott harc mellett, a városalapító szobráért folytatott harcban is úttörő, hiszen folyamatosan eseményeket szervezünk, beadványokat készítünk, hogy ország-világ láthassa, nem mondunk le igényünkről. A pártelnök hozzátette: ez nem nemzetiségi kérdés, hiszen egy európainak mondott város esetében a normalitás része, hogy a városalapító szobra a belvárosban álljon. A város főtere a legalkalmasabb erre a célra, hiszen ez bír a legszimbolikusabb erővel. A Néppárt elnöke párhuzamot vonva a katolikus püspöki palota, valamint a Lorántffy gimnázium sportpályájának visszaszerzése, és a szoborállítási igény között, reményét fejezte ki, hogy ahogyan akkor is célt ért a közösségi igény, most is sikerülni fog. A lényeg, hogy egységesek legyünk ebben a kérdésben – zárta gondolatmenetét Csomortányi István.

A biztató szavak után az összegyűlt tömeg egymás kezét fogva élő láncot alkotott, majd pedig a győzelembe vetett hitet szimbolizálva egymás kezét felemelve elfoglalta a Szent László tér jó részét. A néhány perces, néma demonstráció tapssal zárult, majd pedig Csomortányi István kilátásba helyezte, hogy amennyiben az ügy nem rendeződik, jövő hónapban ismét megszervezik a demonstrációt. A figyelemfelkeltő élő láncos demonstráción az előző alkalmakhoz hasonlóan most is megjelent a helyi RMDSZ néhány tisztviselője is.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál