Szerződést bont a Bioflorisal és egyéb közügyek

Szerződést bont a Bioflorisal és egyéb közügyek

Pénteken tartotta első rendes tanácsülését az újonnan alakult döntéshozó testület Érmihályfalván – kilenc napirendi ponttal.

tanácsülés érmihályfalva 2Mindjárt az ülés elején Pap Sándor EMNP-s tanácsos a testület tudomására hozta, hogy a helyhatóságok működésére vonatkozó 215-ös törvény 50. paragrafusa értelmében az általa képviselt frakció továbbra is magyarul kíván beszélni az üléseken. A szociál-demokrata és a nemzeti liberális önkormányzati képviselők nem emeltek ellene kifogást, viszont a határozat-tervezetekre és egyéb román nyelvű dokumentumokra – mint mondták – igényt tartanak (bár azok eddig is az ország hivatalos nyelvén íródtak).

A szokványos költségvetés módosítást követően napirendre került a református és a római katolikus egyházak azon beadványa is, amelyben adómentességet kérelmeznek az egyházi ingatlanokra. Utóbbiakat törvény szabályozza, így a helyi testület mivel ezt nem írhatja felül, visszautasította a kérelmet, négy EMNP-s tanácsos tartózkodásával.

Egy másik napirendi pontban elfogadták a szakbizottságok elnöki és titkári tisztségeit betöltő tanácsosokat. Az 1. bizottság (urbanisztika, területrendezés): Krizsán Csaba elnök, Nagy László titkár; 2. bizottság (mezőgazdasági és pénzügyi): Gheorghe Chiș elnök, Czeglédi Júlia titkár; 3. bizottság (egészségügyi, szociális): dr. Turucz Mária elnök, ifj. Torda Imre titkár; 4. bizottság (tanügyi, kulturális, sport): Gábor Éva elnök, Boda Brigitta titkár.

tanácsülés érmihályfalva 3Közös megegyezésre szerződést bont a város a Bioflorisal szemétgazdálkodási céggel, mivel a szeméttelep bezárása után a cégnek a megyeközpontba kellene szállítania a háztartási szemetet, mely maga után vonná a szállítási díj megfizettetését is. Így a helyzet stabilizálásáig a városvezetőség egy köztes megoldásban gondolkodik, amely nem fogja terhelni a lakosság pénztárcáját, mondta Nyakó József polgármester.

A köztes megoldást az AVE nevű szemétszállítási vállalat képezné, azonban a szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozó aradi illetőségű ASA cég is tett ajánlatot, de ezen ajánlat pontjai még tisztázatlanok. Egyelőre tehát még marad mindkét szolgáltató.

Nyakó egyebek mellett azt is elmondta, a szeméttelep befedése hozzávetőlegesen 1 millió eurót kóstál, de mivel a város csatlakozott a megye uniós szemétgazdálkodási projektjéhez, ez utóbbi nem kerül nekik pénzbe. A szeméttelepre pénteken még lehetett szemetet szállítani, hétfőtől azonban már lezárt területté nyilvánítják.

A szerződésbontás javaslatát tizenhárom tanácsos támogatta, az EMNP tartózkodott.

Az utolsó napirendi pontban Nyakó József polgármester előterjesztette Gizella malom (Valeanca) munkaterületének átruházását az  Országos Befektetési Társaságra (Compania Naţională de Investiţii – CNI), de csak a munkálatok idejére.  Az invesztíció összértéke 4,9 millió lej, ami a felújítást és a teljes felszerelést jelenti. Az önkormányzatra hárul viszont a közművesítés és a környezetrendezés. A múlt század fordulón emelt épület kultúrközponttá való átalakítása sok éves tervezet, amelyet nem egyszer kellett aktualizálni a dokumentáció elévülése miatt.

A határozat-tervezetet egyhangúlag hagyták jóvá.

Sütő Éva

 

Facebook
Érintő hírportál