Szilágyi Ferenc Hubart:
Vakond-diplomácia
Életem a kertem, bár keskeny és kurta,
egy undok vakondok össze-vissza fúrta,
halmokba tornyozva az omlós talajt ott,
ahol még a tegnap zöld saláta hajtott.
Tetemre hívtam őt a kerti kapával,
ki fizeti meg a káromat, ha rávall?
Vakuljon meg – mondta – biz’ Isten, ha látta,
de az útját állta a fránya saláta.
Üldözte a férget, s mindenek dacára
eltűnt az a földben, mint szélben a pára.
Így fölöslegesen túrta szét a kertem –
kapámnak fokával majdnem fejbe vertem.
De láttam szemében, ott fészkelt a bánat,
megtörten nézett rám, és így szólt: Bocsánat!
Nem bóklászok többet a salátád között
– ígérte, s a répaágyásba költözött.
