Szilágyi Zsolt Székelyudvarhelyen: „Jogunk van a szabad élethez!”

Szilágyi Zsolt Székelyudvarhelyen: „Jogunk van a szabad élethez!”

Székelyudvarhelyen tartotta március 15-én központi megemlékezését az Erdélyi Magyar Néppárt. Az ünnepi eseményen jelen volt és beszédet mondott Szilágyi Zsolt, a Néppárt országos elnöke is.

Felszólalása elején Szilágyi megköszönte a Magyar Polgári Pártnak és a Néppártnak a meghívást, majd kijelentette: a Székelyek Nagy Menetelése, a véleménynyilvánító népszavazás és a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése is azt bizonyítja, hogy Erdélyben és a Székelyföldön az autonómia népakarat. „Az SZNT kezdeményezését övező peres ügy is rámutatott: az Európai Bizottság nem akarja megvédeni az őshonos kultúrákat és a nemzeti régiókat. Amikor mi szabadságról beszélünk, arra is gondolunk, hogy nem akarjuk, hogy az európai uniós forrásokat Székelyföld elszegényítésére használják fel. Szomorúan tapasztaljuk, hogy mégis ez történik, az Európai Bizottság pedig elfordítja tekintetét” – mondta a Néppárt elnöke. „A szabadság Isten által adott lehetőség a teljes értékű életre, s mi joggal kívánunk magunknak ilyen életet. A szabadság kultúrája épp úgy hozzátartozik a magyar kultúrához, mint nyelvünk, népzenénk és táncaink. 1989-ben Temesváron románok, magyarok, szerbek és németek közösen vívták ki a szabadságot, mely ha a románságnak kijár, akkor nekünk, erdélyi magyaroknak is jogunk van hozzá. Újra és újra el kell mondanunk: önrendelkezési törekvéseink semmiféle szélsőségességgel nem állnak kapcsolatban, s mindössze annyit kérünk, hogy a 100 éves ország tartsa be 100 éves ígéreteit, melyeket írásba is foglaltak. Békés, adófizető és törvénytisztelő állampolgárai vagyunk Romániának, s békében és szabadságban szeretnénk élni. Tiszteljük a többségi nemzetet, de ugyanezt a tiszteletet tőlük is elvárjuk. Ha nekik kijár az önrendelkezés, úgy az minket is megillett” – jelentette ki Szilágyi Zsolt, majd hozzátette: nehezen nevezhető szabadnak az a légkör, ahol egy volt román miniszterelnök akasztással fenyegethette meg a székely zászlót kitűzni szándékozókat, vagy ahol a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet állami segédlettel számolják fel. „A MOGYE-ügy a román asszimilációs politika mintapéldája.

De mondhatjuk-e nyugodt szívvel, hogy szabadságban élünk, mikor Beke István és Szőcs Zoltán mind a mai napig börtönben ül, miközben mindannyian tudjuk, hogy nem követték el mindazt, amiért elítélték őket. Épp ezért a Néppárt mindkettőjüket politikai fogolynak tekinti, s jogosan követeljük, hogy tárgyalják újra ügyüket. Követeljük továbbá, hogy hagyják abba autonómiatörekvéseink kriminalizálását, és mihamarabb szolgáltassák vissza az elkobzott egyházi javakat” – mondta a politikus. Beszéde végén Szilágyi Zsolt kitért a közelgő európai parlamenti választásra is, mely kapcsán kijelentette: a jelentős nemzeti ügyekben összefogásra van szükség, s az EP-választások alkalmával sem az MPP-n, sem pedig a Néppárton nem múlik ezen összefogás lehetősége. „Akkor jutunk előre, ha képesek vagyunk közösen cselekedni, s ha meg tudjuk értetni a románsággal is, hogy a Székelyföld autonómiája nem veszélyezteti Romániát, sőt, kiteljesíti az ország szabadságát. Bár mindennapjaink során sokszor érezhetjük megfáradtnak magunkat, soha ne feledjük: Trianon keresztjét méltósággal kell hordoznunk, s a keresztre feszítést feltámadás követi” – zárta beszédét Szilágyi.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál