Teljesen liberalizálták január 1-jétől a romániai villamosenergia-piacot

Teljesen liberalizálták január 1-jétől a romániai villamosenergia-piacot

Teljesen liberalizálták január 1-jétől a romániai villamosenergia-piacot, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók már nem az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által rögzített árakat fizetik, hanem azt, amely nekik a leginkább megfelel, amelyet – miután összehasonlították a különböző forgalmazók ajánlatait – a szabadpiacról választottak.
Ilyen körülmények között annak a mintegy hatmillió fogyasztónak, akik a szabályozott piacon zárták az évet, két lehetőségük van: vagy nem tesznek semmit, és akkor érvénybe mard korábbi szerződésük, és akkor automatikusan az egyetemes szolgáltatásnak nevezett árakat fizetik, amelyek 13-26 százalékkal magasabbak lesznek mint eddig, vagy új szerződést kötnek a szabad piacon.

A legnagyobb mértékben, 26 százalékkal, az Enel Distributie Banat ügyfeleinek az egyetemes szolgáltatási árai emelkednek. Ezt követi az Enel Distributie Muntenia területe (benne a főváros), ahol a villamos energia ára 23%-kal nő, az Enel Distributie Dobrogea 18%-kal, az Electrica Transilvania Sud és a CEZ Distributie pedig 17%-kal drágít.

A romániai lakosság nincs felkészülve a változásra, az Intelligens Energiáért Egyesület december elején készített felmérése szerint, a fogyasztók több mint 90 százaléka nem is hallott arról, hogy 2021. január 1-jétől liberalizálják az energiapiacot.
A hozzáértők szerint új szerződést kell kötni.
A szakemberek azt javasolják, hogy a fogyasztók mondják fel jelenlegi szerződésüket, amelyek nagyobb számlákat jelentenek, és keressenek jobb árakat és feltételeket a szabad piacon. Lehetőségük van, hogy megtartsák a forgalmazójukat vagy válasszanak másikat.
Az ANRE honlapján találunk egy alkalmazást, amely – ha beírunk néhány adatot -az ár növekvő sorrendjében listázza a környékünkön található forgalmazók ajánlatait.

Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnöke azt nyilatkozta hétfőn az AGERPRES-nek, hogy mostantól az energia olcsóbb lesz a szabadpiacon, mint az egyetemes szolgáltatási piacon, ezért az embereknek új szabadpiaci szerződéseket kell kötniük, ha jobb árakat akarnak.
Kifejtette: a háztartási fogyasztóknak a versenypiacon alakuló árakra kellene figyelnük, az egyetemes szolgáltatási árak azoknak kellene szólniuk, akik forgalmazó nélkül maradnak. „Ezentúl mindenképen az lesz a természetes, hogy a versenypiacon kialakult árak alacsonyabbak legyenek, mint az egyetemes szolgáltatási árak” – szögezte le Nagy-Bege.

Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke kifejtette: nagyon fontos, hogy az emberek új szerződést kössenek akár a jelenlegi forgalmazóval, akár egy másikkal, annak érdekében, hogy előnyösebb feltételeket élvezhessenek. „Azokat a háztartási fogyasztókat, akik nem választják a konkurenciális piacot, továbbra is ellátják elektromos energiával, de várhatóan előnytelenebb feltételek mellett, mint ami a versenypiaci ajánlatokban elérhető” – magyarázta Chiriţoiu. Emlékeztetett: a gázárak is csökkentek azoknak, akik 2020. július 1-je után szabadpiaci szolgáltatóval kötöttek szerződést.

Fontos tudni, hogy aki semmit nem tesz, aki nem vált forgalmazót, az sem marad villamosenergia nélkül. Előírás az is, hogy a 2021. február 1-je előtt megkötött új szerződések 2020. január 1-jétől lépnek életbe.
Románia volt az utolsó olyan ország az Európai Unióban, amely nem liberalizálta a villamosenergia-piacát. Ezt az európai jogszabályok már korábban kötelezővé tették, de Románia az évek során több halasztást kért, ez volt az utolsó lehetséges határidő a folyamat befejezésére.

Facebook
Érintő hírportál