Temesvár 30 – a kerek évforduló a román–magyar kapcsolatok tükrében

Temesvár 30 – a kerek évforduló a román–magyar kapcsolatok tükrében

 A Temesvári Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának amfiteátrumában szervezte meg – hetedik alkalommal, november 29-én – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az immár hagyományosnak számító román–magyar konferenciáját. A tanácskozás résztvevői a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából tekintették át, hogy a romániai forradalmat követő időszakban miként alakultak a román–magyar kapcsolatok, s milyen lehetőségei vannak a párbeszéd és együttműködés felélénkítésének, valamint kísérletet tettek a különböző kulturális találkozási pontok feltérképezésére is.

Nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke rámutatott: a nacionálkommunista visszarendeződés viszonyai közepette a – többségi – román politikai osztály nem tanúsított fogadókészséget a román–magyar párbeszéd iránt, s a hozzá idomuló RMDSZ-vezérkar a későbbiekben párbeszéd helyett szintén beérte a „pártbeszéddel”. „Ezen előzményeket szem előtt tartva, elégtétellel tölt el, hogy 2013-mal kezdődően az EMNT a román–magyar konferenciák hagyományát meghonosította. Hogyha nem is dicsekedhetünk nagy horderejű eredményekkel, a párbeszéd jelképes erejű eszméjének és politikai programjának az éltetését rendkívüli fontosságúnak tartjuk. Román partnereinknek ezennel külön is megköszönöm, hogy ebben bennük társakra találtunk.A hely – Temesvár – és az idő kötelez bennünket. Nevezetesen arra, hogy az eltelt három évtized tükrében tekintsünk vissza a román–magyar kapcsolatok alakulására.Első szavunk legyen azonban a tisztelgésé! Az előző vasárnapon Budapesten, a Reménység Szigetén, az Erdélyi Gyülekezetben helyeztünk el koszorút a romániai forradalom vértanúinak a kopjafájánál, amelyre – a megbékélést sugalló szimmetria jegyében – öt erdélyi városból egy-egy román és magyar hősi halott neve van felvésve. Magyarokként és románokként egymásra találtak a gonosz ellen és a szabadságért vívott közös küzdelemben. Román–magyar párbeszédünknek is ez lehetne a jelképes kiindulópontja” – mondta Tőkés László. Az EMNT elnöke hozzátette: 1989 „szabadító karácsonyán” egymással vállvetve szállt szembe az istentelen és embertelen diktatúrával román és magyar, utóbb azonban a demokratikus látszat alatt újraszerveződő titkosszolgálat – a Securitate – nyilvánvaló módon megbontotta a testvéri szövetséget, a Ion Iliescu nevéhez kapcsolódó ellenforradalmi diverzió által megszervezett marosvásárhelyi fekete március pedig az úgynevezett magyar kártya bevetésével újból szembefordította egymással a románokat és a magyarokat. „A fennálló romániai viszonyok között aligha van esély bármiféle mértékadó román–magyar párbeszédre. A Ceauşescu homogenizációs politikáját megalapozó, dogmatikus és nacionalista, hivatalos történelmi emlékezetpolitika terén az eltelt harminc esztendőben szinte semmi nem történt. Rendkívül káros, hogy a befagyott történelmi konfliktushelyzeten túlmenően román részről aktuálpolitikai téren sem mutatkozik semmi hajlandóság a párbeszédre. Erre nézve igencsak jellemző, hogy a román politikai pártoknak az égvilágon semmi üzenetük és mondanivalójuk nincsen a másfél milliónyi erdélyi magyar közösség számára. Ezt tapasztalhattuk legutóbb is, az államelnök-választáson. A többségi pártok jobbára nem létezőnek tekintik, és szőnyeg alá seprik a – kisebbségi – magyar ügyet” – hangsúlyozta Tőkés László. Megállapíthatjuk, hogy miként sok más tekintetben, a demokratikus rendszerváltozás kisebbségpolitikai téren sem ment végbe három évtized alatt. A forradalmat eltérítő államcsíny a magyar közösség számára is nacionálkommunista restaurációt eredményezett. Durván megakasztotta, majd letörte a csodaszámba menő nemzeti egymásra találás és a román–magyar megbékélés alighogy elkezdődött folyamatát. Nekünk, a párbeszéd elkötelezett híveinek, többszörösen hátrányos helyzetünk és a kedvezőtlen politikai közállapotok ellenére, a román–magyar kapcsolatok viszonylatában is töretlenül követnünk kell a Temesvári Kiáltvány irányvonalát, és annak 4. pontja értelmében, valamint Temesvár – eredeti – szellemében folytatnunk kell békés forradalmunkat” – mondta beszéde zárásaként az EMNT elnöke.

Vekov Károly Szoboszlay Aladár román–magyar konföderációs tervéről tartott előadást. A történész elmondta: Temesváron harminc évvel ezelőtt felismerték, hogy a valódi ellenség a kommunista diktatúra, s románok és magyarok megértették, a béke és nyugalom csak együtt biztosítható. Az előadó hangsúlyozta: történészként – sokakkal együtt – ő maga is tagadja az ezeréves román–magyar ellenségeskedés hamis állítását, s ehhez hasonlóan tagadta Temesvár méltatlanul elfeledett szülöttje, az 1958-ban a „román állam megdöntésére irányuló szervezkedés” miatt kivégzett Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész is. „Szoboszlay mindig az igazat és az igazságosságot kutatta, ezért is került szembe a diktatúrával. Hamar felismerte: a román–magyar kapcsolatok meghatározó tényezője az Erdély-kérdés, s ez az, amelyről egyik fél sem beszél szívesen a másikkal. Az Erdély birtoklásáért folytatott konfrontálódásban két érv ütközött – és ütközik mind a mai napig – egymással. Magyar részről az Erdélyhez való történelmi jogot hangoztatják, míg román részről a demográfiai arányok számítanak döntőnek. Napjainkban azonban az Erdély-kérdés nem területi, hanem a kisebbségi jogok vonatkozásában bír meghatározó jelentőséggel” – mondta Vekov Károly, aki ezt követően a román–magyar kapcsolatok rövid és lényegre törő történelmi áttekintésébe nyújtott bepillantást. A történész hangsúlyozta: Szoboszlay – gyökeresen új megoldási javaslatként – egy román–magyar konföderáció lehetőségéről beszélt, melyhez Ausztria utólag csatlakozott volna. „Rendkívüli kritikai érzékkel elemezte a két fél érveit, s olyan javaslattal állt elő, melynek jellemzője az előítéletektől és részrehajlástól való mentesség volt. Szoboszlay egyértelművé tette: románok és magyarok közös sorsra vannak ítélve, s ezért elengedhetetlen az állandó ellenségeskedés beszüntetése, valamint a román–magyar konföderáció létrehozása” – hangsúlyozta Vekov Károly.

Az első kerekasztal-beszélgetés moderátoraként Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, elmondta: első alkalommal szerveztek román–magyar konferenciát Temesváron, s véleménye szerint az elmúlt harminc év történéseinek összegzése szempontjából szimbolikus helyszínnek tekinthető a bánsági város, hiszen az a romániai rendszerváltás meghatározó helyszíne és a forradalom kiindulópontja.

Ramona Băluțescu újságíró, író hangsúlyozta: a román–magyar kapcsolatokban kölcsönös odafigyelésre van szükség, s véleménye szerint az egyházi élet számos olyan fórumot kínál románoknak és magyaroknak egyaránt, ahol a kultúrák találkozhatnak, s az ökuménia jegyében ismerhetik meg egymás értékeit. A vallási szokások és kegyhelyek megismerésével a nemzeti közösségek kultúrája is megismerhető – hangsúlyozta Băluțescu, majd hozzátette: a sajtóban dolgozó kollégáival közösen olyan ötletbörzék létrehozását tervezik, melyek során bizonyos, a nemzeti- és felekezeti kisebbségeket érintő témáknak biztosíthatnak nagyobb láthatóságot a román nyelvű sajtóban.

Eckstein-Kovács Péter jogász hozzászólásában hangsúlyozta: kiemelt jelentőséggel bírnak a román–magyar államközi kapcsolatok, s e tekintetben még bőven van tennivalója mindkét félnek, hiszen közös érdek, hogy a két ország – Románia és Magyarország – együttműködjön, s a lehető legjobb viszonyban legyen egymással. Az előadó elmondta: bár Románia alkotmánya előírja a kisebbségi törvény elfogadását, az mind a mai napig nem történt meg, s a nyelvhasználat területén – például az igazságszolgáltatásban – szintén komoly hiányosságok tapasztalhatók. Eckstein-Kovács Péter elmondta: szükséges lenne a közös román–magyar kormányülések gyakorlatát újra feleleveníteni, s a cserediák-programok is jó lehetőséget biztosíthatnának a nyelvtanulásra és egymás kultúrájának megismerésére.

BrîndușaArmanca egyetemi tanár, újságíró arra hívta fel a figyelmet, hogy a románságnak és a magyarságnak közös történelme (is) van, így kiemelten fontos azok ismerete, valamint tiszteletben tartása, majd személyes példákon keresztül idézte fel a román–magyar kapcsolatok nehézségeit. Rámutatott: a közbeszédet mind a mai napig igyekeznek befolyásolni olyan erők, melyek mögött – direkt vagy indirekt módon – a Securitate jelenbe átmenekített emberei állnak. Felszólalása végén részletekbe menően ismertette a Budapesti Román Kulturális Intézet élén elért eredményeit, majd rámutatott: azért munkálkodott, hogy a két szomszédos kultúra egymásra találjon, s kölcsönösen megismerje egymás értékeit.

Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke a harminc évvel ezelőtti temesvári eseményekre emlékezve felidézett egy paradoxont: december 16-án a Tőkés László mellett kiálló románok a jelenlegi román himnuszt énekelték, mely ugyanakkor közismerten magyarellenes. Az újságíró rámutatott: a marosvásárhelyi fekete márciusról a román sajtó nem tájékoztatott objektíven, aki pedig mégis erre törekedett – mint például ő is –, azt komoly támadások érték. Mihalcea hangsúlyozta: a román–magyar kapcsolatokról zajló párbeszédet mentesíteni kell a tabuktól, s ehhez elengedhetetlennek tartja az olyan konferenciákat és pódiumbeszélgetéseket, mint amilyenek az EMNT szervezésében évről-évre megvalósulnak.

AngelaTocilă író, publicista rámutatott: a forradalom után Románia élére nem olyan vezetők kerültek, akik hozzáértéssel és konkrét, szakmailag megalapozott tervekkel vezették volna az országot, ennek köszönhetően pedig a kivándorlás mértéke is soha nem látott méreteket öltött. Véleménye szerint az 1989-es forradalom idején a nyelvi és etnikai különbségek eltűntek, s történelmi pillanatokat élt meg Románia minden állampolgára. Az írónő ugyanakkor hangsúlyozta: erdélyiekként harminc évvel a rendszerváltás után is arra kényszerülünk, hogy elmagyarázzuk, interetnikus kapcsolataink a normalitást jelentik, megfelelő oktatás és párbeszéd hiányában pedig mára már oda jutottunk, hogy a fiatalabb generációk körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kommunizmus eszméi.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke szerint az erdélyi magyar közösség helyzete nagyban függ a román–magyar kapcsolatok alakulásától, ha pedig a rendszerváltás előtti helyzetünkhöz hasonlítjuk jelenünket, úgy nincs okunk panaszra, de ahhoz képest, amit a ’89-es újjászületés pillanatában remélt a közösség, a „pohár inkább üresnek mutatkozik” – állapította meg a politikus. Toró szerint a lényegi kérdés az, kisebbségi közösségként hogyan fogad el minket a többség, s a román–magyar viszonyt csak ezen a szinten – nem pedig az egyének szintjén – érdemes vizsgálni. A Néppárt ügyvezető elnöke rámutatott: az autonómia lehet az egyetlen megoldás, mely az erdélyi magyarságot közösségként integrálhatja a román társadalomba. Hozzászólása zárásaként Toró felhívta a figyelmet arra, hogy a román nemzetpolitika egyénenként hajlandó befogadni a kisebbségek tagjait, míg a magyar nemzetpolitikai paradigma értelmében a magyarság közösségként akar integrálódni. Az első kerekasztal-beszélgetés végén elhangzott: a Temesvári Magyar Napok nagyban hozzájárul az interetnikus kapcsolatok épüléséhez és a román–magyar párbeszéd alakulásához.

A második panelbeszélgetésen, melyet Kása Zsolt, a Temesvári Magyar Napok főszervezője vezetett, Antal Tibor, a Magyar-román találkozások elnevezésű Facebook-oldal működtetője bemutatta internetes kezdeményezését, melynek célja, hogy felmutassa azokat a metszéspontokat, melyeken a román és a magyar kultúra, valamint történelem találkozik. Daniel Vighi egyetemi tanár, író, publicista hangsúlyozta: nemcsak jövőnk, de a történelmi múltunk is közös, így románoknak és magyaroknak azért kell dolgozniuk, hogy megmentsék ezt a közös örökséget. Az előadó kiemelte: a helyi, regionális identitások erősítése és védelme hozzájárul a kulturális érékek védelméhez. CălinRus, a Temesvári Interkulturális Intézet igazgatója bemutatta az általa vezetett intézmény munkáját, s rámutatott: szükség van az interkulturális kapcsolatok előnyeivel megismertetni a legfiatalabb nemzedékeket is, hogy ezen ismeretek birtokában ne essenek a nacionalista diskurzusok csapdájába.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

A román–magyar kapcsolatok az eltelt 30 esztendő tükrében

Az akkor még romlatlan Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeti hőskorában egyik legfontosabb célkitűzésünk volt az országos szintű, intézményes román–magyar párbeszéd beindítása. A Szövetség egyik alapítójaként és tiszteletbeli elnökeként ennek kezdeményezője én magam voltam a ’90-es évek elején, s az indítványból kongresszusi határozat is született. Nem rajtunk múlott, hogy a nemes elképzelésből azóta sem lett semmi. A nacionálkommunista visszarendeződés viszonyai közepette a – többségi – román politikai osztály nem tanúsított fogadókészséget a párbeszéd iránt, s a hozzá idomuló RMDSZ-vezérkar a későbbiekben párbeszéd helyett szintén beérte a „pártbeszéddel”.

Ezen előzményeket szem előtt tartva, elégtétellel tölt el, hogy 2013-mal kezdődően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a román–magyar konferenciák hagyományát meghonosította. Hogyha nem is dicsekedhetünk nagy horderejű eredményekkel, a párbeszéd jelképes erejű eszméjének és politikai programjának az éltetését rendkívüli fontosságúnak tartjuk. Román partnereinknek ezennel külön is megköszönöm, hogy ebben bennük társakra találtunk.

Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Brassó, Nagyvárad és – két alkalommal – Kolozsvár után az egymásnak kijáró tisztelettel és baráti szeretettel köszöntöm meghívottainkat és valamennyi részvevőnket Temesváron, a forradalomba torkolló népfelkelés kiindulásának helyszínén és 30. évfordulóján. A hely és az idő kötelez bennünket. Nevezetesen arra, hogy az eltelt három évtized tükrében tekintsünk vissza a román–magyar kapcsolatok alakulására.

Első szavunk legyen azonban a tisztelgésé! Az előző vasárnapon Budapesten, a Reménység Szigetén, az Erdélyi Gyülekezetben helyeztünk el koszorút a romániai forradalom vértanúinak a kopjafájánál, amelyre – a megbékélést sugalló szimmetria jegyében – öt erdélyi városból egy-egy román és magyar hősi halott neve van felvésve. Temesvárról Csizmarik László és Octavian Țintaru, Aradról Radu Adrian Don és Grúber Géza, Kolozsvárról Ballai Zoltán és Luminița Mișan, Marosvásárhelyről Adrian Hidoș és Bodoni Sándor, Brassóból Imecs László és IoanZǎbavǎ neve szerepel az emlékoszlopon. Emlékük legyen áldott!

Magyarokként és románokként egymásra találtak a gonosz ellen és a szabadságért vívott közös küzdelemben. Román–magyar párbeszédünknek is ez lehetne a jelképes kiindulópontja. „Temesvár szelleme” is ezt diktálja, hiszen 1989 „szabadító karácsonyán” egymással vállvetve szállt szembe az istentelen és embertelen diktatúrával román és magyar.

Utóbb azonban a demokratikus látszat alatt újraszerveződő titkosszolgálat – a Securitate – nyilvánvaló módon megbontotta testvéri szövetségünket. A Ion Ilisecu nevéhez kapcsolódó ellenforradalmi diverzió által megszervezett marosvásárhelyi fekete március a Ceaușescu-rezsim megosztó politikája receptjének és forgatókönyvének megfelelően, az ún. magyar kártya bevetésével újból szembefordította egymással a románokat és a magyarokat. Többé-kevésbé itt tartunk ma is. „Divide et impera!”

Harminc év után, Nagy-Románia centenáriumi esztendejében emiatt kerülhetett sor a marosvásárhelyi véres március emlékét idéző Úz-völgyi temetőgyalázásra és magyarellenes eseményekre. Ennek tulajdonítható az is, hogy a százados évforduló kínálta román–magyar megbékélési lehetőség kihasználása helyett Gabriel Leș volt hadügyminiszter és Ioan Aurel Pop akadémiai elnök vezérletével idén augusztusban annak a Gheorghe Mǎrdǎrescu tábornoknak avattak szobrot Kolozsváron, aki 1919-ben – az antant tiltása ellenére – megszállta a magyar fővárost, Budapestet, tömeges gyilkosságokat vezényelt le, és módszeresen kifosztotta a kivérzett Magyarországot.

Mit mond ezek vonatkozásában Lucian Boia, a jeles nonkonformista román történész? „Romániában az Akadémia a szellemi intolerancia legfontosabb hangadója.” Ioan Aurel Pop pedig a dákoromán elmélet történelmi dogmáját szentesítő Constantin Daicoviciu közvetlen utódja és hagyományának folytatója – tehetjük hozzá.

Mircea Diaconu, a mostani választásokon leszerepelt, színészből lett államelnökjelölt brüsszeli esete is ide kívánkozik, aki európai képviselőként idén februárban azzal dicsekedett, hogy 1889-ben Európában elsőként Romániában, Temesváron vezették be az utcai villanyvilágítást. Arra a pontosításra pedig, hogy abban az időben Temesvár nem Romániához, hanem Magyarországhoz tartozott, európai parlamenti körlevelében felfokozott ingerültséggel azt válaszolta, hogy Temesvár bizonyítottan egy 6000 éves település, és ehhez képest „csupán néhány száz évig állott idegen elnyomás alatt (sic!), miközben lakosságának többsége mindvégig román volt” (kiemelés tőlem – T. L.).

Mindent egybevetve, a fennálló romániai viszonyok között aligha van esély bármiféle mértékadó román–magyar párbeszédre. A Ceauşescu homogenizációs politikáját megalapozó,dogmatikus és nacionalista, hivatalos történelmi emlékezetpolitika terén az eltelt harminc esztendőben szinte semmi nem történt. Az említett politikusok és eszmetársaik órája valamikor ’89 decembere táján megállt – állapítja meg egy politikai elemző. Az erdélyi magyarság általános visszautasítása tekintetében erre még az a körülmény sem jelent mentséget, hogy a korabeli Magyarországon a magyar politikai osztály és közvélemény hasonló érzéketlenséggel zárkózott el az akkori román kisebbséggel való párbeszéd és az ő jogos követeléseik elől.

Rendkívül káros, hogy a „befagyott” történelmi konfliktushelyzeten túlmenően román részről aktuálpolitikai téren sem mutatkozik semmi hajlandóság a párbeszédre. Erre nézve igencsak jellemző, hogy a román politikai pártoknak az égvilágon semmi üzenetük és mondanivalójuk nincsen a másfélmilliónyi erdélyi magyar közösség számára. Ezt tapasztalhattuk legutóbb is, az államelnök választáson.

A többségi pártok jobbára nem létezőnek tekintik, és szőnyeg alá seperik a – kisebbségi – magyar ügyet. Tipikus példa erre a Mentsük Meg Romániát (USR) párt, amelynek elnöke, Dan Barna legutóbb azt nyilatkozta, hogy „túl kell lépni a nemzeti kérdésen”. Vagyis nem megoldani, hanem negligálni kell azt…

Ennél is rosszabb a román államnak az az általánosan elfogadott és széles körben hangoztatott, nemzetközi szinten propagált álláspontja, mely szerint: példaszerű és modellértékű a román kisebbségpolitika. Német kisebbségi létére sajnos Klaus Iohannis államfő is ennek a tételnek a propagátora, feledve, hogy ez tulajdonképpen arra a Ceauşescu-doktrínára vezethető vissza, mely szerint a szocialista Romániában a nemzetiségi kérdés véglegesen meg van oldva.

Az elmondottakat összegezve megállapíthatjuk, hogy miként sok más tekintetben, a demokratikus rendszerváltozás kisebbségpolitikai téren sem ment végbe három évtized alatt. A forradalmat eltérítő államcsíny a magyar közösség számára is nacionálkommunista restaurációt eredményezett. Durván megakasztotta, majd letörte a csodaszámba menő nemzeti egymásra találás és a román–magyar megbékélés alighogy elkezdődött folyamatát.

Nekünk, a párbeszéd elkötelezett híveinek, többszörösen hátrányos helyzetünk és a kedvezőtlen politikai közállapotok ellenére, a román–magyar kapcsolatok viszonylatában is töretlenül követnünk kell a Temesvári Kiáltvány irányvonalát, és annak 4. pontja értelmében, valamint Temesvár – eredeti – szellemében folytatnunk kell békés forradalmunkat.

Egy éve, az előző konferenciánkon közös román–magyar nyilatkozatot fogadtunk el Kolozsváron. Befejezésképpen ebből idézek: „Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma felkínálja a románoknak és a magyaroknak a lehetőséget, hogy újjáélesszék az 1918-ban megfogalmazott s beígért eszményt: legyünk a románok, a magyarok, valamint a többi államalkotó kisebbség olyan hazája, amely elkötelezett minden közössége vágyainak valóra váltása iránt.”  Így legyen!

Tőkés László

Facebook