Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Bihar megyei Néppárt

Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Bihar megyei Néppárt

Megtartotta tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete március 10-én, vasárnap. Az 52 tagú megyei küldöttgyűlés 51 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett újraválasztotta megyei elnöki tisztségébe Csomortányi Istvánt, és megválasztotta a megyei elnökség tagjait is. Az elnökség összetételében lefedi Bihar megye valamennyi kistérségét. A megválasztott elnökségi tagok a következők: Pap Sándor (Érmihályfalva), Bíró Ferenc (Hegyköcsatár), Zahari Jakab (Tenke), valamint Nagy Zoltán (Nagyvárad) és Habinyák István (Nagyvárad).

A megyei küldöttgyűlés a továbbiakban megválasztotta a 30 fős bihari küldöttséget is a Néppárt március 23-án Nagyváradon sorra kerülő kongresszusára. A küldöttgyűlés résztvevői gyakorlatilag egyhangúlag Szilágyi Zsoltot, a Néppárt jelenlegi elnökét jelölték a párt elnöki tisztségébe, alelnöki feladatokkal pedig Zatykó Gyulát bíznák meg.

A továbbiakban a Néppárt megyei elnöke megtartotta helyzetértékelő beszámolóját. Mint azt Csomortányi István kifejtette, a bihari magyarok olyan helyzetben vannak, hogy akár az is előfordulhat, hogy a Néppártnak kell megmentenie a magyar vezetői jelenlétet a megyei tanácsban. Ennek elsődleges oka az RMDSZ érthetetlen és követhetetlen stratégiája, mely a megye legerősebb román pártjával, a PNL-vel, a konfrontációt választotta. Az említett párttal kötött 2016-os megállapodás felrúgása és az a tény, hogy az RMDSZ a PSD-vel kötött megállapodást a hatalomra kerülésért, kényszerhelyzetet szült. Konkrét eredmények híján egyre többek érdeke az etnikai feszültségek mesterséges gerjesztése, hogy ez töltse ki a közbeszédet, holott a valóságban pusztán egyéni hatalmi érdekekről van szó. Óriási ugyanakkor a Néppárt felelőssége abban, hogy a megye elinduljon végre a fejlődés útján, hiszen az szemmel látható, hogy az RMDSZ választási ígéreteiből semmi nem valósult meg. A legnagyobb mulasztás, hogy három év alatt egyetlen új ipari park sem épült, sőt még a tervdokumentációk sem készültek el. Emiatt áll fenn az az egészségtelen és tarthatatlan helyzet, hogy az Érmellék és a Berettyó-mente falvaiból 50-60 kilométeres távolságokról ingáznak nagyváradi munkahelyekre az emberek, vagy esetleg éppen külföldön kénytelenek a megélhetésüket keresni. A megyeszékhelyen ugyanakkor jóval egyszerűbb a helyzet, hiszen Nagyváradon olyan szemmel látható fejlődés van, ami – szeretjük vagy sem – garantálja a jelenlegi nemzeti liberális városvezetés újraválasztását. Ebben a helyzetben, figyelembe véve, hogy az RMDSZ elvesztette tárgyalóképességét, a magyar alpolgármesteri szék visszaszerzésére, és az erős magyar érdekképviseletre csak úgy nyílik esély, ha a Néppárt sikerrel száll versenybe értük. Leegyszerűsítve: magyar alpolgármester akkor lesz Nagyváradon, ha a Néppárt bekerül a városi tanácsba. Hatalmas felelősség ez, ugyanakkor nagy lehetőség kijavítani az elmúlt 25 év hibáit.

A megyei küldöttgyűlés másik fontos és időszerű témája az európai parlamenti választás kérdése volt. A felszólaló küldöttek közül többen sérelmezték, hogy nem született meg a magyar összefogás listája. Zatykó Gyula elmondta, hogy a Néppárt abszolút nyitottsággal állt a kérdéshez, többször is tárgyalni akart az RMDSZ-szel a témában, illetve javaslatot is tett a választási koalícióra, hiszen az EP választásokon 5% a bejutási küszöb, akár egyedül, akár másokkal szövetségben indul egy párt. Zatykó hangsúlyozta: éppen ezért nem értik az RMDSZ elutasító hozzáállását, hiszen a Néppárt csak az általuk előzőleg nem bejutónak minősített harmadik helyet kérte az esetleges közös listán. Az alelnök kifejezte reményét azzal kapcsolatban, hogy a választási listák leadásáig az RMDSZ jobb belátásra tér, és sikerül megállapodni velük.

A küldöttgyűlés résztvevői megfogalmazták, hogy a helyhatósági választásokig hátra levő egy évben is folytatni kell a munkát a helyi tanácsokban A Néppárt a továbbiakban is minden olyan javaslatot támogatni fog, ami a lakosság érdekeit szolgálja, a közösségi érdekekkel szembe menő egyéni ambíciókkal pedig szembe szállnak, és azokról tájékoztatni fogják a Bihar megyei közvéleményt. Biharnak békés polgári viszonyokra, együttműködésre, a magyaroknak pedig elsősorban jól fizető munkahelyekre, a fiatalok helyben maradását segítő programokra van szüksége – hangsúlyozták a jelenlévők. A Néppárt ugyanakkor azt is szem előtt tartja, hogy a munkaerő és általában a fiatalok elvándorlása, valamint a bukaresti rossz kormányzati döntések az idősebb korosztályokat is nehéz helyzetbe hozzák, ezért stratégiájában, és mindennapi tevékenységében a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a szépkorúak problémáira.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook