Tulipános népmesék: villamosított vasút, e-ticket és átlátható tömegközlekedés

Tulipános népmesék: villamosított vasút, e-ticket és átlátható tömegközlekedés

Portálunk egy több részes cikksorozatban szeretné a választások előtt tájékozódni akaró választópolgárok elé tárni, mit ígért meg Pásztor Sándor és csapata 2016-ban, (sok esetben már évtizedes ígéreteket felmelegítve) és mennyi valósult meg a nagyhangú ígéretekből. Igyekszünk minden nagyobb, közérdeklődésre számot tartó üggyel, ígérettel foglalkozni, részletesen bemutatni mit ígértek, mi az ami megvalósult belőlük és mi az, ami nem. Arra kérjük olvasóinkat, ha az adott cikkben szóba kerülő ügyekről friss információval rendelkeznek, azt osszák meg velünk az erintoszerkesztoseg@erinto.ro  e-mail címen, hiszen ezek a kampányígéretek és mindaz ami lett vagy nem lett belőlük mindannyiunkat érintenek, sokszor a lehető leghúsbavágóbb módon.

 „Nem lesz kérdés, hogy jön-e a busz vagy nem, mint Indiában”

Ezt a mondatot Pásztor Sándor mondta még 2016-ban. Joggal, hiszen ha két mondatban össze kellene foglalni a tömegközlekedés 2016-os állapotát Bihar megyében, a ritkán járó, csigalassú, pontatlan és koszos vonatok, valamint az agyonzsúfolt, büdös, télen hideg, nyáron meleg, követhetetlen menetrend szerint közlekedő buszok lenne az a két mondat. Ezen az állapoton mindenki változtatni akart, így ha valaki változást ígért ezen a területen, az sok szavazatot seperhetett be vele. Épp ezt vette észre Pásztor Sándor kampánycsapata is, amely a következő ígéreteket adta az RMDSZ-es tanácselnök szájába:

Mi valósult meg és mi nem?

A fenti listából nyilván a vasútvonalak villamosítása a legambiciózusabb terv, helyi szintre lefordítva ezt inkább csak felelőtlen ígéretnek, választási porhintésnek hathat minthogy az is. 2016 óta a vasúti közlekedés ha lehet még tovább romlott, sok járat megszűnt, a meglevők pedig minden kritikán aluliak: lassúak, koszosak, technikai színvonaluk valahol 1920 körül jár, járatsűrűségről pedig beszélni sem érdemes. Mindez persze nem (csak) az RMDSZ és Pásztor Sándor hibája, de hogy egyetlen lépést sem tettek a vasút szolgáltatásai színvonalának emelése érdekében, az tény. Ennek fényében a vasút villamosításának ígérete egy bődületes blöff, hogy ne mondjuk azt, otromba hazugság. Bihar megyében 2020-ban továbbra is csak a gyerekek szekrényében van elektromos (kis)vasút.

A buszok GPS rendszerrel történő felszerelése megvalósult, sőt elkészült az a mobilalkalmazás is, amivel az utasok nyomon követhették a busz mozgását, a menetrend változását. Ürüm az örömben csak annyi volt, hogy mindez nem a megígért 2016-os év végére történt meg, hanem Pásztor mandátumának közepére, 2018  januárjában. A mobiltelefonos alkalmazás, a weboldal és az egész technikai hátterét adó GPS rendszer harmincezer eurójába került az adófizetőknek. Ez nem is lenne olyan sok – ha a rendszer működne. De nem működik, erről az alábbi képeken a mobilos alkalmazást értékelő felhasználói hozzászólások tanúskodnak. Az alkalmazást egyszerűen nem frissítik, így telepíteni teljesen értelmetlen.

Az elektronikus jegyrendszer „természetesen” nem valósult meg. Jegyet továbbra is kizárólag a buszsofőrnél lehet venni, persze csak abban az esetben ha a sofőr hajlandó adni, ugyanis ez nem általános szabály. Pásztoréknak nemhogy az elektronikus jegyrendszert nem sikerült bevezetni, de a jegyekkel való trükközést sem számolták fel, talán meg sem kísérelték azt.

Lyukas tető, hiányzó ülőke, égig érő gaz a megállókban

A harmincegy beígért megyei buszmegállóból nem tudni mennyi épült meg, de gyanítható, hogy nagyon kevés, mert nem számolt be róla a pártsajtó hatalmas megvalósításként. Amit e sorok írója gyakran buszozó emberként fel tud mérni, az az, hogy főleg az Érmelléken, de a megye majd minden sarkában kritikán aluli a létező megállók állapota. Omladozó, tető nélküli, szemetes, gazzal felvert megállóhelyek kínálkoznak menedékül sok kis faluban, de kisvárosokban is a buszos közlekedésre fanyalodóknak. Ezek nem védenek az időjárás viszontagságaitól, cserébe viszont nincs sem kifüggesztett menetrend, sem mellékhelyiség, de sok esetben még az ülőkét is ellopják a „rászorulók”.

Összefoglalva, a buszos tömegközlekedés még mindig sokkal közelebb áll a Pásztor által említett indiai viszonyokhoz, mint a csupán pár kilométerre levő magyarországi körülményekhez, melyeket nem is érdemes a Bihar megyeiekhez hasonlítani. Talán olyan távol áll egymástól a kettő, mint Pásztor és csapata ígéretei a valóságtól…

K. Szalárdi István

(Főoldal: Kiskereki buszmegálló a nemzetközi úton, égig érő gazzal)

Facebook