Udvari, kerti hulladékok elszállítása Érmihályfalván

Udvari, kerti hulladékok elszállítása Érmihályfalván

Idén ősszel is begyűjtik a porták elől az udvari és a kerti hulladékot. Erre november első három szerdáján, azaz 7-én,  14–én és 21-én kerül sor.

Ezeken a napokon az alábbi beosztás szerint viszik el a házak elől a levágott faágakat, gallyakat, összegyűjtött faleveleket, elszáradt virágokat. A mennyiség nincs korlátozva, csupán kezelhető állapotban (kukában, zsákban, bármilyen edényben, esetleg összekötve) kell a hulladékot a házak elé kitenni – tájékoztatott Karsai Attila alpolgármester.

Az ingyenes akció dátum és utcák szerint a következő:

November 7. – Bocskai István, Bartók Béla, Crişan, Ch. Darwin, Cloşca, Akácfa utca, O. Goga, Kőrösi Csoma Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Miklós, M. Eminescu, Malik Dezső, Jakab Rezső, Rácz Gyula, Dr. Andrássy Ernő, Hunyadi János, Brassai Sámuel, G. Enescu, Szőlőskert, A. Nobel, Kós Károly, Állomás, Budai Nagy Antal, Fekete Károly, Neumann János, Fráter Loránd, A. Einstein, Jókai Mór, Madách Imre, Liszt Ferenc.

November 14. – Malom, Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Dankó Pista, Wesselényi Miklós, C. Porumbescu, Mikes Kelemen, Munkácsy Mihály, Kazinczy Ferenc, Kálvin János, Kölcsey Ferenc, Avram Iancu, Báthori István, Horea, Kodály Zoltán, József Attila, Lucernás, Pázmány Péter, Orbán Balázs, December 1., Márton Áron, Kossuth Lajos, Erkel Ferenc, Deák Ferenc, Hunyadi Mátyás, Hajnal utca, Eötvös József, Bem József, Szilárd Leó, H. Holubei, Teller Ede, Máté Imre.

November 21. – Emil. Racoviţă, Iskola, Apáczai Csere János, Bank, Victor Babeş, I. Creangă, Lăcrămioarei, Hársfa (Teiului), L. Pasteur, I. Cantacuzino, I. L. Caragiale, A. Röntgen, Petőfi Sándor, Arany János, I. Vulcan, N. Bălcescu, Bethlen Gábor, Szent-Györgyi Albert, G. Coşbuc, Árpád-tér, Forráskút utca, Gyár utca, Mester utca, Vásártér, Dózsa György, Köztársaság, Forradalom útja.

Facebook
Érintő hírportál