Újabb sajtótámadások az erdélyi polgári oldal ellen

Újabb sajtótámadások az erdélyi polgári oldal ellen

Semjén Zsolt, a második Orbán-kormány általános miniszterelnök-helyettese és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztere év- és helyzetértékelő rádióinterjújában ismét letette a garast az egyik romániai parlamenti párt mellett, mire a vérszemet kapó balliberális média rögtön nekiesett az erdélyi magyar nemzeti-polgári oldalnak.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, mindig a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni” az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. Szavai szerint ha az RMDSZ esetleg kiesne a bukaresti parlamentből, akkor fennállna annak a veszélye, hogy román pártokba integrálódik a magyar értelmiség, ezért, mivel az erdélyi magyarok a korábbi választásokon úgymond eldöntötték, hogy az RMDSZ a legerősebb, parlamentbe kerülni képes magyar szervezet, az együttműködés „nemzeti parancs”.

Eltekintve Semjén sommás, bár részleteiben téves erdélyi helyzetértékelésétől – hiszen az erdélyi magyaroknak csupán az utóbbi időkben körvonalazódott valamiféle választási lehetőségük, s a két évtizeden át román hatalmi segédlettel rajtuk uralkodó RMDSZ-re mára az erdélyiek alig egyharmada szavaz –, egészen furcsán hatott az a „segítség”, amit balról kapott a médiában az „erős” RMDSZ. A kimondottan balliberális kötődésű, gyökerű, „magyarnarancsos”, szabaddemokrata és szocialista vétetésű Átlátszó.hu bulvárportál erdélyi „kommandója”, az Átlátszó Erdély alig egy héttel a semjéni „útmutatást” követően „leleplező erejű összeállításban” rontott rá az RMDSZ ellenzékére. Az „5 év alatt több, mint 4 millió euróba kerültek Erdélyben a Demokrácia Központok” – amúgy a magyar helyesírásra fittyet hányó – című dolgozat egy számmisztikán alapuló, az olvasót hiteles és feltételezett adatok egyvelegével, megalapozatlan következtetésekkel és sugallatokkal manipuláló vádirat, amelynek egyetlen célja: demonstrálni, hogy az Orbán-kormány a magyar adófizetők pénzét rosszul költötte el, mert nemcsak az RMDSZ-nek juttatott a határon túli magyaroknak szánt támogatásokból, hanem más, a bukaresti hatalom által nem kontrollált civil szervezeteknek is.

Az erdely.atlatszo.hu internetes címen található, az „Átlátszó erdélyi különítménye” által gyártott fércmű mindvégig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a kedvezményezett honosítási és társadalomszervezési munkáját igyekszik lejáratni, az RMDSZ malmára hajtva a vizet. Miközben arról egy szó sem esik, hogy utóbbi szervezet fennállásának 25 éve alatt nagyságrendekkel több pénzt kapott a román és a magyar költségvetésből, mint az a 4,4 millió euró, amit a honosítással foglalkozó demokráciaközpontok kaptak az elmúlt öt évben. Az RMDSZ csak a román kormánytól kap évente (!) 4 millió eurót, aminek a 70-80%-át önmagára és klientúrájának fenntartására költi, azt pedig megsaccolni sem lehet, hogy a magyar költségvetésből mennyi pénz jut különböző csatornákon a tulipános holdudvarnak. Aki ezt firtatja, falakba ütközik.

Ugyanez az RMDSZ-es bértollnoki kör évek óta sulykolja, noha bizonyítani sohasem tudta, hogy százmilliós nagyságrendű „szponzorizációkat” (helyesen: szponzorációkat) nyújtottak magyar állami vállalatok az Erdélyi Magyar Néppárt politikusai által bejegyzett civil szervezeteknek. Nemrég a Tusványosként ismert nyári szabadegyetemet és diáktábort vették össztűz alá. Miközben az Átlátszó.hu szisztematikusan a magyarországi kormányoldalt támadja, aközben  az erdélyi különítmény sem rejti véka alá, hogy „a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai és civil szervezetek” lejáratásán dolgozik. A látszat kedvéért néha egy-egy korrupt RMDSZ-es politikus neve is felbukkan a portálon, de egyikőjük sem olyan szövegkörnyezetben, mint amilyenek a feljelentésekkel egyenértékű Tusványos-ellenes kirohanások.

Ahogy megjelenik valamilyen „átlátszó” támadás az erdélyi magyar polgári-nemzeti oldal ellen, a magyarországi balliberális média azonnal felerősíti és propagálja az ottani nyilvánosságban. A demokráciaközpontok elleni január 7-i cikket másnap a vérmesen nemzetellenes Népszava már ezzel a címmel visszhangozta: „Sokba került Tőkés a magyar költségvetésnek”. A szemenszedett hazugságokat és féligazságokat rafináltan elegyítő, sarkosan elfogult megállapításokat és szentenciákat tartalmazó írást ugyanaz a Gál Mária jegyzi, aki szocialista kormányhivatalnokból lett Gyurcsány-Bajnaiék bukása után budapesti „Erdély-szakértő” és az RMDSZ szócsövének, a Maszolnak is szerzője. A dehonesztáló és uszító kifejezésekkel megspékelt irományban odáig merészkedik az újdondász, hogy kijelenti: „Orbán Viktor mára ejtette korábbi protezsáltjait, és beállt a korábbi ellenfél, az RMDSZ mögé.” S ezzel máris valóvá vált a balliberális álom…

De homok csúszhatott az álomgépbe, mert noha a Népszava egy az egyben átveszi az Átlátszó Erdély zavaros adatsorait, azt mégis kénytelen a szerző elismerni (vagy ezt már a felelős szerkesztő íratta le vele?), hogy „mivel arra vonatkozó adatok még nincsenek, hogy az EMNT a 2016-os költségvetésből is hasonló nagyságrendű támogatásra számíthat, egyelőre csak feltételezés, hogy az Orbán-kormány megvonta mind a politikai, mind az anyagi támogatását a Tőkés-birodalomtól”. Tehát egyetlen cikken belül sem tudta eldönteni a Népszava, hogy Orbán megvonta vagy nem vonta meg… De Gál Mária újságírói képességeiről írásának zárómondatai is híven árulkodnak: „Egyelőre úgy tűnik, Tőkés pártja nem kapott zöld utat Budapestről az önálló, az RMDSZ-el (helyesen: RMDSZ-szel – R. B. M.) szembeni indulásra. Ez azonban még nem jelenti automatikusan a pénzcsapok elzárást is.” Ábrándozás és állítás, óhajtás és tagadás, malícia és szorongás – „földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa, vak remény”, mondhatnánk Csokonaival.

R. B. M.

(itthon.ma)

Facebook
Érintő hírportál