Van egy terület, ahol Románia kétszer olyan jól teljesít, mint a fejlett Európa

Van egy terület, ahol Románia kétszer olyan jól teljesít, mint a fejlett Európa

Az áramkimaradásokról van szó. Hiába na, a jól végzett munkának megvan a gyümölcse.

Ön mennyit üldögélt sötétben a tavaly, kedves Olvasó? Nem tudja pontosan? Nem baj! Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) illetékesei nekiültek és kiszámították, hogy minden egyes hazai áramfogyasztó átlagosan 350 percig nélkülözte a villanyáramot a 2019-es évben. Ezzel Románia simán veri a fejlett Nyugatot, ahol csak feleannyi ideig szenvedtek a polgárok áram híján.

A szakemberek úgy számolják ki ezeket az értékeket, hogy meghatározzák az úgynevezett SAIDI indexet, amely abból jön ki, hogy veszik a hosszú (vagyis három percnél hosszabb) áramkimaradások éves összegét és elosztják a felhasználók számával. Így kapták meg a fent említett 350 perces átlagértéket.

Még egy dologra figyelnek az illetékesek: különbséget tesznek, nagyon helyesen, az előre eltervezett (például hálózat felújítások esetén), illetve a nem betervezett (például meghibásodás okozta) áramkimaradások között.

Tehát, 2019 során a betervezett áramkimaradások évi átlagértéke egy felhasználóra vonatkoztatva 171 perc volt, a nem tervezetteké pedig 179 perc. Ha a két értéket összeadjuk, megvan a 350 perc, jól számoltak a számolók.

Persze, egy adott áramszolgáltató jó működését lényegében a nem tervezett áramkimaradásokra, vagyis áramszünetekre vonatkozó szám jelzi. Ebben a tekintetben nyilván nagy a szórás a Románia területén működő áramszolgáltatók szintjén. A számok alapján az derült ki, hogy a legcsehebbül a bánsági áramszolgáltató (e-Distribuție Banat) áll, amelynek a tavalyi áramszünet-indexe 227 perc. Aki kíváncsi, itt megnézheti, hogy áll a többi áramszolgáltató. Még egy adat, hogy viszonyítani lehessen némileg: Romániában összesen 9,5 millió fogyasztó van, ebből 5,2 millió városi, 4,3 millió falusi környezetben él.

És akkor hadd ne gratuláljunk a hazai áramszolgáltatóknak ezért a negatív sikerért – véli a foter.ro

Facebook
Érintő hírportál