Vasárnap Székelykeresztúron tiltakoznak a magyarellenesség miatt

Vasárnap Székelykeresztúron tiltakoznak a magyarellenesség miatt

Folytatódik az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett, Ne bántsd a magyart!elnevezésű, tiltakozás-sorozat. Szeptember 1-jén (vasárnap) 16 órától Székelykeresztúr főterére várják a tiltakozókat, ahol több száz székely zászlót is kiosztanak.

Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után most Székelykeresztúron is tiltakoznak az állami szintre emelt magyarellenesség miatt. A vasárnapi megmozdulás kapcsán Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, korábban elmondta: az erdélyi magyar közösség felelőssége, hogy továbbra is felhívja a széles közvélemény figyelmét az egyre gyakoribb, az állam intézményei által véghez vitt magyarellenes cselekményekre, ugyanakkor a pártelnök arra is emlékeztetett, hogy mindenki törvény által biztosított joga, hogy közvetlen módon is kifejezze nemtetszését az erdélyi magyarságot ért atrocitások miatt. „Jól látható, hogy Bukarest egyetlen problémánkat sem hajlandó megoldani, mi több, maga Bukarest legtöbb problémánk legfőbb forrása. Épp ezért folytatjuk a megmozdulásainkat, szeptember 1-jén pedig Székelykeresztúr főterére várjuk a polgárokat. Fontos, hogy ősz eleji eseményünket nem csupán a Néppárt támogatja, hanem – az előző megmozdulásokhoz hasonlóan – széles politikai és civil együttműködés eredménye: a Magyar Polgári Párt helyi tagjai és a Változás Székelykeresztúrért civil mozgalom is kiveszi részét az előkészítő munkából” – nyilatkozta korábban Csomortányi István.

A megmozdulásra pártszimpátiától függetlenül várnak mindenkit, az eseményen pedig felszólal – többek között – Csomortányi István, a Néppárt elnöke és Mezei János, az MPP elnöke is. (fotó: archív)

A tiltakozás Facebook-eseménye az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/351478755798693/

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál