Sokan lettek ideiglenesen vagy véglegesen munkanélküliek a járvány miatt Szomorú adatokat közöl a foter.ro. Hatalmas, több…
Kategória: Közérdekű hírek
Hazudtak, hogy ne kerüljenek karanténba, most börtönt kockáztatnak
Hazudtak, hogy ne kerüljenek karanténba, most börtönt kockáztatnak Hét Bihar megyei, belényesi, fenesi és biharlonkai illetőségű…
Rendszeresen erőszakolta 12 éves mostohalányát egy kínai bolt tulajdonosa Szalontán
Rendszeresen erőszakolta 12 éves mostohalányát egy kínai bolt tulajdonosa Szalontán Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték azt…
Lehetővé teszik a távkonzultációt, az orvosok elektronikus receptet is kiállíthatnak
Lehetővé teszik a távkonzultációt, az orvosok elektronikus receptet is kiállíthatnak Az egészségügyi kártyák használatát is felfüggesztik.…
Újabb 293 fertőzött Romániában – A halottak száma 69
Újabb 293 fertőzött Romániában – A halottak száma 69 A járvány kezdete óta 2245-en fertőződtek meg,…
Tovább terjed a kór
Tovább terjed a kór Több mint háromszázzal több a koronavírus-fertőzött Romániában, és a halottak száma is…
A nyugdíjak időben érkeznek
A nyugdíjak időben érkeznek Violeta Alexandru munkaügyi miniszter bejelentette, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel felfüggesztik…
A Néppárt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségét kéri az ingázók helyzetének megoldásához
A Néppárt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségét kéri az ingázók helyzetének megoldásához A román-magyar határ menti…
Óraátállítás – bár most szinte értelmetlen
Óraátállítás – bár most szinte értelmetlen Az óraátállítás hétvégéje előtt állunk: szombatról vasárnapra egy órával „előremozdulnak”…
Fontos siker Biharpüspökiben
Fontos siker Biharpüspökiben Mint azt a polgármesteri hivatal részéről bejelentették, hat utca újul meg teljesen a…
Az Érmihályfalva – Nyírábrány határátkelő továbbra is zárva marad
Az Érmihályfalva – Nyírábrány határátkelő továbbra is zárva marad A határ mentén élők ingázásának lehetősége a…
További önkénteseket várnak a mihályfalvi Városházán
További önkénteseket várnak a mihályfalvi Városházán Az érmihályfalvi Városháza a COVID-19 koronavírus terjedésének megfékezéséért tevékenykedő munkatársai,…
A legfrissebb információk szerint újra lehetővé válik az ingázás a magyar–román határon
A legfrissebb információk szerint újra lehetővé válik az ingázás a magyar–román határon Újra lehetővé válik az…
Harmadik változat: a 65 év fölöttiek csak 11 és 13 óra között járhatnak ki
Harmadik változat: a 65 év fölöttiek csak 11 és 13 óra között járhatnak ki Újabb szigorú…
Óráról órára ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ország vezetőitől koronavírus ügyben
Óráról órára ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ország vezetőitől koronavírus ügyben Cáfolta azokat a híreszteléseket Ludovic…
Szerda reggeltől teljes kijárási tilalom lép érvénybe
Szerda reggeltől teljes kijárási tilalom lép érvénybe Szerdától teljes kijárási tilalom lép érvénybe Romániában, az intézkedés…
Útmutató az önként vállalt elszigetelődésben élők számára
Útmutató az önként vállalt elszigetelődésben élők számára Kérem az alábbi előírások betartását! Mikor kell önkéntes elszigetelődést…
Koronavírus-járvány Romániában – Katonai rendelet
Koronavírus-járvány Romániában – a katonai rendelet tartalma Március 22-én 22 órától lép életbe Romániában az a…
Sem Szalacsot, sem Ottományt nem zárják karanténba!
Sem Szalacsot, sem Ottományt nem zárják karanténba! Minden nap írjuk a friss híreket a járványügyi helyzetről,…
Bihar megyében ötre nőtt a fertőzöttek száma
Bihar megyében ötre nőtt a fertőzöttek száma Bihar megye aktualizált statisztikai helyzete szerint 2020. március 21-én,…
Súlyosbítják a kór terjesztéséért kiszabható büntetéseket
Súlyosbítják a kór terjesztéséért kiszabható büntetéseket A kormány által elfogadott tervezet értelmében módosul a Btk. hamis…