Se nem váradi, se nem emberbarát, se nem családközpontú

Amióta kiderült, hogy Bíró Rozália lesz az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje, maxiális fordulatra kapcsolt a helyi választási propagandagépezet. Bíró Rozália ismét a mindenhez is értő, empatikus, mindenkit és mindent szerető, mindenkiért dolgozó nagymama szerepében tetszeleg, aki túlcsordul a szeretettől, aggodalomtól és empátiától.  Mindezt négyévente egyszer előadja a váradiaknak, és cserébe csupán egy icipici voksot kér. Ugye nem sok?

„A kisbetűs Váradot ismét Nagyváraddá kell tenni, egy boldog várossá, ahol jó élni. Emberarcúvá, családközpontúvá kell alakítani, egy olyan biztonságos hellyé, amely minden szempontból fejlődik, ahol a szellemi, kulturális és közösségi élet virágzik. Erre kötelez Szent László öröksége, történelmünk, hagyományaink, gyermekeink jelene és jövője. Erre vállalkozunk a nagyváradi magyarokkal közösen, hiszen Együtt győzni fogunk!”

Szép, de semmitmondó, tartalom néküli  szavak olyasvalakinek a szájából, akinek a nevéhez összesen három dolog fűződik áldatlan emlékű nagyváradi alpolgármesterkedése napjaiból: Az utcanévbotrány, a Kozácek szobor körüli botrány, és saját mértéktelen anyagi gyarapodása, gazdagodása.

A Bánat utcás, Galaktikon Gálás utcanév ferdítéseket, amin a fél Kárpát-medence röhögött, vagy szörnyülködött annak idején, a nagyváradi magyarság azon része, melynek még számít a múltja és gyökerei, arculcsapásként élte meg, és sohasem bocsátotta meg az RMDSZ-nek. És persze Bíró Rozáliának sem , aki „elfelejtett” bocsánatot kérni a váradiaktól az identitáspolitikai ámokfutásért, amit Szabó Ödönnel közösen rendeztek, lejáratva, nevetség tárgyává téve a nagyváradi magyar utcanevek ügyét.

Nem kevésbé volt döbbenetes és megalázó a Kozácek szobor körüli botrány. 2008-ban, amikor is az akkori szlovák kormány szobrot ajándékozott  Nagyváradnak.,Josef Kozacek szlovák nemzetiségű egykori nagyváradi kanonok mellszobrát a város nevében Biró Rozália alpolgármester vette át, megköszönte az ajándékot a jelenlévő szlovákoknak s rajtuk keresztül a pozsonyi kormánynak is, mi több, üdvözletét küldte a regnáló Fico-kabinetnek, méltatva (!) annak nemzetiségi politikáját. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) bihari szervezete akkor tiltakozó demonstrációt szervezett, mert teljes joggal visszásnak tartották, hogy Nagyváradon szobrot kapjon a szélsőségesen nacionalista politikájáról elhíresült Matica Slovenská egykori vezetője, s hogy ráadásul ezt az ajándékot a magyar nemzetiségű, RMDSZ-es alpolgármester vegye át. Az ügyben megszólalt az akkori római-katolikus püspök, Tempfli József is, aki szintén kifejezte ellenérzését az ajándékozással kapcsolatban. Így fogalmazott:  „Nagyon furcsállom, hogy a katolikus püspökség megkerülésével akar a polgármesteri hivatal szobrot állítani egy katolikus kanonoknak Nagyváradon. Részemről ezt azért is furcsállom, mert Josef Kozacek kanonok szélsőséges politikájáról vált ismertté, az akkori szlovák nacionalista szervezetet, melynek egyik vezetője volt, úgy kell elképzelni, mint a mai Vatra Romaneascat, csak persze szlovák kiadásban.” A szobrot végül a közfelháborodás nyomására sehol nem állították fel.

Ez a két példa talán elegendő is annak szemléltetésére, mire is gondol valójában Bíró Rozália, mikor így fogalmaz „kötelez Szent László öröksége, történelmünk, hagyományaink, gyermekeink jelene és jövője”

A nyolcadik leggazdagabb romániai képviselő

Az is jól látható, hogy a marosvásárhelyiként Nagyváradhoz semmilyen valós érzelmi kötelékkel nem kötődő Bíró csupán vadászterületként tekint a városra és annak népére, hiszen (saját propagandájával ellentétben) sem nagyváradi alpolgármesterként, sem Bihar megyei képviselőként nem fűződik nevéhez semmi említésre méltó, a köz érdekét szolgáló teljesítmény, megvalósítás, ez azonban anyagi helyzetén nem látszik meg, sőt. Elég csupán 2023 évi vagyonbevallására nézni. Az RMDSZ-es képviselő a képviselői juttatásából 242 ezer lejt vall be jövedelemként 2023-ra. Férje, Biró Barna 18 ezer lejes fizetése mellett, amelyet a Top Invest cég ügyintézőjeként kap, tavaly 120 ezer lejes bérleti díjból is részesültek. Az „emberközeli” képviselőnek rengeteg  pénze, egészen pontosan 1,147,698 leje van öt különböző cégbe fektetve. Vagyonbevallásában két és fél oldalt tesz ki a különféle ingatlanok felsorolása, az ország négy megyéjében (Bihar, Kolozs, Hargita, Maros) és Magyarországon összesen tizenhárom telekkel, földterülettel, valamint hét házzal, városi lakással és nyaralóval rendelkezik. A szó igazi értelmében nagybirtokos Bíró Rozália anyagi értelemben több lábon is áll, hiszen összesen 224.000 lej értékben rendelkezik értékes antik bútorokkal, festményekkel és drága órákkal. A mobilitás sem jelent gondot a Bíró családban, erről három méretes városi terepjáró gondoskodik, ebből a legrégebbi egy 2010-es Lexus RX 450 H, de a képviselőnő bokros teendői intézésre választhatja a 2015-ös kiadású  Toyota Land Cruiser 150-est, (ára nagyjából 15 000 euró) vagy éppen a 2022-es évjáratú Toyota C HR-t (alapára 33 834 euró).

Az „ emberközeli” Bíró Rozália szerénységére jellemyő, hogy nagyváradi tartózkodása idején még a fodrászhoz is ezekkel a nem éppen helytakarékos és környezetbarát autókkal jár, de a parkolásból nem csinál nagy ügyet. Mint azt a Bihoreanul kiszúrta, éppen polgármesteri jelöltségének bejelentése alkalmával nemes egyszerűséggel a nagyváradi városháza épületének főbejárata előtt, a gyalogos bejáróra parkolt. Meg is kapta a maga 2500 lejes büntetését a helyi rendőrségtől, de erős a gyanúnk, hogy ez nem viselte meg túlságosan anyagilag, hiszen ami az általa „képviselteknek” egy havi fizetés, neki csak zsebpénz. Bíró ezzel a viselkedéssel a Pásztor Sándor neve által fémjelzett sormintába illik, a rongyrázás, a pénzzel hivalkodás úgy látszik követendő példa az RMDSZ-ben.

Törvénytiszteletből elégtelen

A 2023 évi 198-as számú oktatás törvény 11-es paragrafusa szerint a politikai propaganda szigorúan tilos Románia minden oktatási intézményében (az egyetemeket kivéve).  Ehhez képest a nagyváradi (és valószínűleg a megyei) magyar tannyelvű általános és középiskolai osztályok diákjai épp a napokban kapták kézhez a „kulturális programajánlónak” becézett direkt politikai propagandát, melynek első két oldalán Cseke Attila, az RMDSZ megyei tanácselnök jelöltje és Bíró Rozália, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje néz farkasszemet a gyanútlan diákokkal, akik persze haza is viszik szüleikhez a képekhez járó nem túl burkolt üzenetet. Ebből a szögből nézve érdekes felhangot kap a családközpontúság Bíró Rozália szájából, aki ezek szerint az érti alatta, hogy a politikai propagandával az egész családot megcélozza, kicstől nagyig.

A törvénytisztelet tehát nem erőssége az RMDSZ-es csapatnak, melynek Bíró Rozália is tagja, annak ellenére, hogy éppen a Bihar megyei magyarság „dicsekedhet” a magát oktatási szakpolitikusnak mondó Szabó Ödönnel. Minden esetre sajátos összjátéka a sorsnak, hogy olyan triumvirátus beszél nagy hangerővel Biharországról, váradiságról, aki közül ketten még csak nem is a megyében látta meg a napvilágot, a harmadik pedig Margitta szülötteként akart Nagyvárad polgármestere lenni. Persze ez sem teljesen igaz, hiszen Cseke Attila éppen annyira akart nagyváradi polgármester lenni, mint a marosvásárhelyi Bíró Rozália: semennyire. Ahogyan esélyük is semmi a tisztség elnyerésére, és ezzel tisztában is vannak. Amit elérnek csupán a váradi és a megyei magyarság ismételt megvezetése, néhány ezer voks besöprése, aztán ahogyan jöttek, úgy is mennek vissza ahová valóak, Bukarestbe.

K. Sz. I.

 

 

Facebook
Érintő hírportál