A hétfő esti érmihályfalvi tömegkarambol eddig ismert részletei

A hétfő esti érmihályfalvi tömegkarambol eddig ismert részletei

A Bihar megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy Szatmár megyei Vetés községből származó 53 éves férfi, miközben Szatmárnémeti irányába tartott gépkocsijával, nem alkalmazkodott a hétfő esti útviszonyokhoz – nedves út, sebességcsökkentő sziget Érmihályfalva kijáratánál – elvesztette irányítását a jármű felett, áttért forgalommal ellentétes sávba és frontálisan ütközött egy autóval, amelyet egy 33 éves férfi vezetett Mihályfalva irányába. Utóbbi jármű az ütközést követően kisodródott az úttestről.

Az ütközés után a szatmári jármű már nem tudott megállni és szintén frontálisan ütközött egy másik autóval is, amely ugyancsak Mihályfalva felé tartott. A második személygépkocsit egy értarcsai 30 éves férfi vezette. A 33 éves gépkocsivezető a helyszínen meghalt, a karambolt okozó Szatmár megyei személy súlyos sérüléseket szenvedett, a 30 éves értarcsai könnyebb zúzódásokkal megúszta – áll többek között a bihon.ro hírportálon közzétett rendőrségi jelentésben.

A helyszínen az érminályfalvi mellett, a székelyhídi és a margittai tűzoltó egységek és mentőalakulatok is be voltak vetve.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál