A kosdánfalvi író, színész, nemzetőr Dobsa Lajos emlékére

A mai kor átlagembernek nem mond semmit Dobsa Lajos neve, még akkor sem ha a színház vagy a történelem érdekli. Az egykor elismert, termékeny színpadi szerző, országgyűlési képviselő, szabadcsapatot vezető 48-as forradalmár, Bihar megyei birtokos, ügyvéd, a Szigligeti Társaság tiszteletbeli tagja hamvai elfeledve porladoznak (ha még megvannak) a Magyarremetéhez közeli Kosdánfalva (románossá torzított nevén Kosgyán) családi kriptájának romjai között. A tény, hogy a rendszerváltás óta eltelt több mint harminc év alatt a Bihar megyei magyarság kulturális és közéleti szereplői egy szalmaszálat sem mozdítottak Dobsa Lajos emlékének megismertetése, ápolása, egy méltó emléhely kialakítása érdekében, közös szégyenünk. De ki is volt valójában Dobsa Lajos?

Rotaresti Dobsa Lajos 1824 október hatodikán született Makón. Édesapja Dobsa Sámuel vaskereskedő, édesanyja a nagyszentmiklósi születésű, belga származású Dubois Amália volt. A család 1836. január 26-án V. Ferdinánd magyar királytól nemességet kapott, a kiállított diploma engedélyezte a rotaresti előnév használatát. A francia életszemléletet és kultúrát nevelőjétől, de Berrytől tanulta, aki magát a Bourbon-ház hercegi ivadékának tartotta.

Irodalom és színház iránti érdeklődése egészen korán megmutatkozott, hiszen már 11 éves korában színdarabokat rendezett pajtásaival. 1839-től Debrecenben tanult jogot. A városban színjátszó-társulatot alapított és műkedvelő előadásokat rendezett. 1842-ben befejezte tanulmányait, és kinevezték Csanád vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé. Joggyakornokként vett részt az 1843-44-es pozsonyi országgyűlésen; itt volt alkalma megtapasztani a nyüzsgő városi életet, sok újat tanult és tapasztalt. Itt kapcsolódott be a reformnemzedék mozgalmaiba, lehetősége nyílt megismerni Kossuth Lajos polgárosodást, nemzeti függetlenséget célként kitűző politikáját.

1844 őszén – frissen letett ügyvédi vizsgájával – színésznek állt, jóllehet jómódú szülei nehezen vették tudomásul fiuk döntését. 1844. október 20. és 1845. március 10. között Győrött játszott Komlóssy Ferenc és Hegedűs András társulatában. Utána Pesten, Debrecenben, Kolozsvárott és Aradon játszott. Szeptemberben visszatért Győrbe, de már Hetényi József társulatával folytatta színészi pályáját. Itt 1846 tavaszáig maradt.

1845. február 1-jén vendégként lépett föl a pesti Nemzeti Színházban. Itt ismerkedett meg Petőfi Sándorral, akivel huzamosabb ideig együtt lakott. Petőfi a Pesti Divatlapban barátját „igazságtalanul mellőzött, nem mindennapi tehetségű ifjúnak” nevezte, de ez kevés volt ahhoz, hogy a fővárosban szerződtessék. Ebben közrejátszhatott az is, hogy széles körben ismert volt baloldali felfogása. Pesti szerződésnek hiányában vidékre ment, később egy vetélytársának intrikái és egy reménytelen szerelem miatt otthagyta a társulatot.

Ismét visszatért Győrbe, majd 1846. október 1-jén külföldre utazott. Hogy megtapasztalhassa az ipari és szellemi fejlődést, a polgárosodást Németországba utazott, majd Angliába vezetett útja, végül Franciaország fővárosában, Párizsban állapodott meg. 1848. február 10-én egy magyar színtársulattal találkozott a városban. Tizenegy nappal később látta a francia forradalom kitörését. Február 22-én a forradalmárokkal együtt vonult utcára, az itt látottaknak krónikása lett, később hazatérve Magyarországra könyv formában is kiadta tudósításait.

Dobsa Lajos makói emléktáblája

Szülőhazájába visszatérve bekapcsolódott a radikális értelmiség mozgalmába, május 10-én a budai vérengzés ellen tiltakozó küldöttség tagja volt. Az első népképviseleti országgyűlést megelőző országos választásra 1848 május 20-án került sor, Makón Bánhidy Albert, Csanád vármegye első alispánja nyert. Az újonnan megválasztott követ személyét Dobsa Lajos sokszor, és igen élesen bírálta Marczius Tizenötödike nevű baloldali lapjában, betartatlan ígéreteiért is ostorozta. Radicalis és asboD álnéven tevékenykedett újságíróként.

1849 elején Vasvári Pállal és öt másik társával együtt Kossuth Lajoshoz intéztek beadványt, amiben népgyűlések és gerillacsapatok szervezésére kértek engedélyt. A megbízólevelet megkapták, Dobsa szabadcsapat-parancsnokként, századosi rangban láthatott neki a népfelkelések meghirdetésének Csanád és Csongrád vármegyében. A harcokban részt vett, onnan újságcikkekben küldött tudósításokat. Cikkeiből kiderül, hogy Körmöcbánya környékén a felvidéki harcok tanúja volt, majd Debrecenből tért haza szülővárosába. Makót ekkoriban a délvidéki szerb felkelők veszélyeztették, ezért szabadcsapatot szervezett, majd március 21-én este 1700 gyalogossal, 139 lovassal és 97 kocsival Szegedről Makóra indult, átkelt a Maroson, majd másnap a deszki és szőregi csatában szétverte az ellenséget.

A világosi fegyverletétel után atyja kosdánfalvi (románul: Coşdeni) birtokára vonult vissza, és a drámaírás fele fordult. 1848–1895 között 14 színpadi művet írt, több drámapályázat nyertese és jutalmazottja volt. Vígjátékokkal próbált enyhíteni a nemzet gyászán. 1850. május 22-én mutatták be Öcsém, házasodjál című komédiáját a Nemzeti Színházban. Dobsa az eseményen személyesen is megjelent, jóllehet tudta, hogy a forradalombéli tevékenységért körözik. Elfogása után hat hónapot raboskodott az Újépületben, de szabadulása után is csak rendőri felügyelet alatt lakhatott Pesten.

Az egykori kosdánfalvai Dobsa kúria épülete napjainkban

1869-ben tért vissza a politikai életbe, 1874-ig a fővárosban élt, Makó balközép párti országyűlési képviselője lett. A nemzeti függetlenség és a gazdasági-kulturális reformok mellett foglalt állást. Támadta a kiegyezést, Kossuth Lajos álláspontját osztotta. 1874-ben ismét balpárti programjával választották meg képviselőnek, de egy év múlva pártjának a Szabadelvű Párttal való egyesülése miatt lemondott mandátumáról. Miután hiába próbálta megszerezni a Nemzeti Színház intendánsi posztját, visszavonult az irodalmi élettől. Hátralevő éveit gazdálkodással, írogatással töltötte családja körében. 1902-ben Kosdánfalván halt meg, hamvai is ott nyugszanak.

Főbb művei:

  • Aba Sámuel
  • Attila és Ildikó (1858)
  • Az 1848. évi francia forradalom (1848) Online
  • Bűn bűnt követ (1862)
  • Egy bukás sikere (1858)
  • Egy nő, akinek elvei vannak (1856)
  • Guttenberg (1852)
  • I. István király (1861)
  • Károly úr bogara
  • Könnyelműség (1850)
  • IV. László
  • V. László (1857)
  • Pacsuli világismerete (1850)
  • Öcsém, házasodjál! (1850)
  • Vígjáték tárgy (1861)

A Dobsa-család Vida-patak völgyi, kosdánfalvai birtokai ilyen-olyan módon régen átmentek mások tulajdonába, a Dobsa-kúriában ma iskola működik, a helyi román lakosság pedig semmit nem tud a falu egykori birtokosáról, annak életéről, működéséről, családjáról. Igaz miért is tenné, hisz a hálátlan magyar utókor sem akar tudni… Az impozáns családi sírbolt ezelőtt néhány évvel (2014)  már a teljes pusztulás szélén volt, egyedül Dobsa lányának sírköve állt még ekkor. Jellemző eset a 2000-es évek közepe tájáról, amikor is egy makói küldöttség fel szerette volna keresni a város neves szülöttének haló porait, kis híján kizavarták őket a faluból a helyiek, akik azt hitték a birtokot jöttek visszavenni a magyarországiak…

A Dobsa-kripta Kosdánfalván

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a nagyváradi Szigligeti társulat vezetését az elmúlt években már több alkalommal is informálták Szigligeti Ede egykori szerzőtársa, a Szigligeti Társaság tiszteletbeli tagja nyughelyének méltatlan helyzetéről, de a címzettek fülük botját sem mozdították a megkeresésre. Pedig a dél-bihari szórványban igazi magyar zarándokhellyé válhatna a Dobsa-család felújított síreméke, egy kiemelkedő ponttá a román tengerben, ahová ellátogathat a kultúrát, történelmet, színházat szerető magyar ember. Persze ehhez az is kellene, hogy a Szigligeti társulat megismertesse a Dobsa darabokat a nagyváradi, Bihar megyei közönséggel, vagyis színre vigye azokat. Biztosan lenne rá igény, hisz a közönség mindig vevő az újra, főleg ha az addig ismeretlennek számító szerző ilyen érdekes hazánk fia, akinek már csak az élete megérdemelne egy filmet. Egy kiaknázatlan kulturális örökség van az orrunk előtt, amit kár lenne veszni hagyni, a történelmére és a kultúra szeretetére oly kényes bihari magyarságnak. Szól ez elsősorban az ügyben illetékes, a kulturális szféráért felelős embereknek, akik eldöntik mit és milyen tálalásban láthatunk a színpadon, és bizony gyakran felháborítóan rosszul döntenek. Ideje lenne egy jó döntésnek, Dobsa Lajos emléke, és a közönség is megérdemelné.

(barta)

 

Facebook
Érintő hírportál