A krónikus betegek nem kapnak ellátást a járvány miatt

A krónikus betegek nem kapnak ellátást a járvány miatt

Egy friss jelentés rémisztő számokkal mutatja meg a hazai egészségügy gyengéit. A Romániai Egészségügyi Obszervatórium friss jelentéséből számszerűen kiderül, amit eddig is pontosan tudtunk: a román egészségügy csapnivaló.

Egyrészt az országban 2020 márciusa és augusztusa között a Covid-19 kezelésére kijelölt kórházak 75 százaléka alacsony szintű akkreditációt kapott az Országos Kórházi Minőségkezelési Hatóságtól (ANMCS) – ami magyarul azt jelenti, hogy a szóban forgó intézményekben kevésbé eredményesen kezelik a koronavírus-fertőzötteket.

Másrészt a járvány miatt drasztikusan visszaesett a krónikus betegségekben szenvedők kezelésének hatékonysága, sőt az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük, ami még nagyobb baj. Gyakorlatilag két szék közt a pad alá estünk: az egyik miatt nem megy a másik, csakhogy az egyik sem megy.

A közegészségügyi területen felméréseket készítő civil szervezet szerint a megkérdezett krónikus betegek 51 százaléka mondta azt, hogy a járvány nagyon is negatívan befolyásolta az ellátásukat. És aztán jönnek a megrendítő számok: a HIV-fertőzöttek esetében 80, a cukorbetegeknél 67, a szklerózis multiplexben szenvedőknél 57, a tuberkulózisban szenvedők esetében 50, a daganatos betegeknél pedig 46 százalékkal esett vissza a kórházi beutalások száma a világjárvány miatt.

Romániai Egészségügyi Obszervatórium egyúttal azt is hangsúlyozza a jelentésben, hogy nemcsak a mostani kormányzat tehető felelőssé a mostani katasztrofális helyzetért: a különféle kormányok már bő egy évtizede tojnak az egészségügyi beruházásokra, és az ágazat fejlesztésére, a cechet pedig most a hazai betegek fizetik meg – írja a Főtér.

Facebook
Érintő hírportál