A pandémia eddigi hihetetlen profitja

A pandémia eddigi hihetetlen profitja

A milliárdosok vagyona hihetetlen gyarapodást mutat a COVID-19 járvány idején, amíg a szegényebb réteg elképesztő nehézségekkel küzd – közölte hétfőn az Oxfam jótékonysági szervezet, mely szervezet intézkedéseket szorgalmaz az egyenlőtlenség leküzdésére. (…)

A globális milliárdosok kollektív vagyona 2020 márciusa és decembere között 3,9 trillió dollárral nőtt, elérve eddig a 11,95 trillió dollárt – áll a jelentésben.

A Top Ten – az Amazon Jeff Bezos és a Tesla Elon Musk által vezetett lista, amelybe beletartozik Bernard Arnault, az LVMH luxuscsoport vezérigazgatója, a Microsoft Bill Gates és a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg – 540 milliárd dolláros vagyonnövekedést jelentett ugyanebben az időszakban állítja az Oxfam.

Ez az összeg elegendő lenne ahhoz, hogy az érintett réteg kilábaljon a járvány okozta gazdasági csődből, valamint a bolygó teljes lakosságának vakcinaszükségletét is kiállnák belőle – számoltak a kutatók.

Az Oxfam szerint egy világszerte alkalmazott átmeneti adó, amelyet a legtöbb hasznot bezsebelt 32 globális vállalat által elért nyereségére szabnának, 104 milliárd dollárral gyarapíthatta volna a csődalapot – írja többek között a cotidianul.ro.

Facebook
Érintő hírportál