A Partiumról (is) a Magyar Tudományos Akadémián

partiumról1A Partiumról (is) a Magyar Tudományos Akadémián

Dr. Kocsis Károlynak (geográfus, az MTA-CSFK Földrajztudományi Intézetének igazgatója), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának az akadémiai székfoglaló előadására került sor 2017. március 21-én.

A Magyar Tudományos Akadémián került sor az idei év eddigi legnagyobb geográfus rendezvényére, ahol, kijelenthető hogy a Kárpát-medence magyar földrajzos társadalmának igen jelentős része volt jelen.

A kiemelkedő érdeklődést Kocsis Károly szakmai munkásságának elismertsége és kutatási területének tudományos és nemzetpolitikai értéke váltotta ki. Az előadás első részében bemutatásra kerültek a középkori Magyarország területén létezett etnikai, vagy regionális jellegű autonómiák (székelyek, szászok, horvátok, szerbek, hajdúk, jászok, kunok, Erdély, déli bánságok).

partiumról2A második részben a trianoni utódállamok területén létezett autonómiák bemutatása következett (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria), majd a rendszerváltást követő próbálkozások és a jelenlegi regionalista kezdeményezések kaptak teret. Az előadásban helyet kapott a Partium területére vonatkozó koncepció, hivatkozva a 2010-ben megjelent Érmellék térkép (szerk. Szilágyi Ferenc) mellékleteként bemutatott területi változatokra. Az előadás utolsó részében a külhoni magyarok demográfiai-települési állapota és az önrendelkezés eléréséhez szükséges feltételek számbavétele következett.

A nagyívű előadás fogadással és kötetlen szakmai találkozóval ért véget.

Facebook
Érintő hírportál