A polgármester eddig mondta!

Egyszer volt, hol nem volt az aszfalt a székelyhídi December 1 utcán. És mivel  jó ideje főleg hol nem volt, az ott lakók nagyon örvendtek, mikor messziről aszfaltozó munkásoknak látszó emberek jelentek meg az utcában. Már-már abban reménykedtek, hogy ugyanolyan szép, biciklisávnyi szélességű vadonatúj aszfaltburkolatot kap az utca, mint néhány más helyen a kisvárosban, de csupán a kátyúkat kezdték holmi felmart, alig használt aszfalttal tömögetni a melósok. Amolyan jó román tempóban, és minőségben.

Aztán a melósok lassan lassan közelebb jöttek, majd megálltak.  Szemel láthatóan elegük volt az „infrastrukturális fejlesztésből”, és az utca végén tántorgó (ott is emberek laknak, sőt járművek is közlekednek) kisebb medencényi gödrök cseppet sem hozták lázba őket. Annál inkább az ott lakókat, akik közül néhányan megkérdezték, vajon mikor érnek az utca végére, hisz ott is tátong néhány folytonossági hiátus az aszfaltszőnyegen, mely megszüntetésre vár.

Eddig mondta a primár„, válaszolta nem valami kedvesen (de jó lenne egy hideg sör) az egyik munkás. És ha eddig, akkor eddig, tapodtat sem mozdultak. A gödör pedig maradt.

A választási ígéret szalad, a gödör marad, mert a gödör (és a polgármester) marad …

kászalárdi

Facebook
Érintő hírportál