A román belügyminiszter szerint sötét erők hibrid háborús eszközökkel akarják tönkretenni az országot

A román belügyminiszter szerint sötét erők hibrid háborús eszközökkel akarják tönkretenni az országot

Marcel Vela belügyminiszter nem véletlenül van a jelenlegi pozíciójában: sasszemével ismét azonnal kiszúrta, mi jelenti Romániára a legnagyobb veszélyt így a koronavírus-járvány idején.

Ez pedig nem más, mint a Románia ellen acsarkodó idegen országok által folytatott információs hibrid háború.

A miniszter hétfőn este egy televíziós műsorban vetette fel, hogy valakik célja az ország destabilizálása, a bizalmatlanság, a káosz és a hatóságok elleni hangulat gerjesztése. Márpedig ha sikerül megrendíteni a bizalmat az állami hatóságokkal, illetve az egészségügyi rendszerrel szemben, akkor a gazdaság stabilitása is megroppan.

Mármost ez természetesen nem működhet csak úgy, koordinálatlanul, ahogy esik, úgy puffan alapon, így aztán azok, akik tönkre akarják tenni az országot, ezt szervezetten művelik, és rendszeresen finanszírozzák az álhíreket terjesztő honlapokat. És hogy kik ezek? Nos, olyan államok, amelyek nem értenek egyet Románia európai politikájával, na meg azzal, hogy éppen kikkel működik együtt katonailag.

Ezek után már csak félve merjük megjegyezni, hogy Vela elmúlt másfél-két hónapban folytatott tevékenységénél nem is kell hatékonyabb akció az állami hatóságokba vetett bizalom megingatásához.

Hiszen emlékezzünk csak: az ortodox húsvét előtt majdnem sikerült elérnie, hogy a járvány idején elrendelt kijárási korlátozás ellenére görögkeleti hívek milliói lepjék el az utcákat, és menjenek a templomokba szentelt pászkáért és a jeruzsálemi szentelt lángért.

Az akkor még a magyargyűlölet szítása helyett normális dolgokkal is foglalkozó Klaus Iohannis elnöknek úgy kellett kivernie a kormányból az ortodoxokkal kötött különmegállapodás visszavonását. Arról már nem is beszélve, hogy valószínűleg már ő maga sem tudja, mi mindent összehordott arról, mit lehet majd tenni, és hova lehet utazni a szükségállapot feloldása után, hogy aztán végül nagyjából semmi se úgy történjen, ahogy mondta.

Szóval amíg a bukaresti kormányt ilyen arcok erősítik, a román illetékesek helyében én nem a hibrid hadviselés miatt aggódnék a legjobban.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál