A szórványmagyarság problémáit csak közösen tudjuk megoldani

A munkacsoport tagjai áttekintették a Kárpát-medencei magyar szórványvidékek helyzetét a népszámlálás tükrében, valamint részletekbe menően kitértek a demográfiai folyamatok alakulására és a diaszpóra helyzetére is.

A felszólalások rendjén Hupka Félix elmondta: az erdélyi magyarság tekintetében katasztrofális eredményeket hozott a népszámlálás, a tendencia pedig azt mutatja, hogy évtizedenként 200 ezer magyarral fogyatkozott meg erdélyi magyar közösségünk. „Bárhogy is próbálják magyarázni vagy kozmetikázni ezeket az adatokat, a tények magukért beszélnek. A magyarság jövője a gyermekáldások számától függ, a szomorú jelent pedig temetőink sajnálatos és egyre fokozódó bővülése írja le” – hangsúlyozta Hupka, majd hozzátette: a szórványmagyarság égető és aktuális problémáit csak közösen lehet megoldani – összefogással és szakmai koordinációval. „E kérdésben nincs helye arroganciának és pártoskodásnak. Ugyanakkor látnunk kell: a szórványmagyarság fogyásának egyik legfőbb oka a vegyesházasság, az asszimilációs folyamatok megállítására pedig közös megoldást kell kidolgoznunk.

Az Erdélyi Magyar Szövetség célja az erős önkormányzatok megteremtése, melyek védőbástyái lehetnek közösségünknek, valamint előfeltételei megmaradásunknak” – hangsúlyozta Hupka Félix, felszólalása zárásaként pedig megköszönte Magyarország kormányának az erdélyi magyar óvodák, iskolák, civil szervezetek és egyházak megsegítéséért tett erőfeszítéseket.

Facebook
Érintő hírportál