A vallásszabadság ünnepe Tordán és Kolozsváron

A vallásszabadság ünnepe Tordán és Kolozsváron

A Magyar Unitárius Egyház 2021. január 13-án megemlékezést szervezett a vallásszabadság ünnepe alkalmából Tordán és Kolozsváron. Az unitárius egyház évindító rendezvényén Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke hangsúlyozta, hogy évről évre szembesítenünk kell magunkat az 1568-as tordai határozat szellemi magaslatával, amely a világon először foglalta törvénybe a vallás- és a lelkiismereti szabadsághoz való jogot. A főpásztor bejelentette, hogy az egyház a világjárvány okozta helyzetre való tekintettel meghosszabbítja a felelősség évét, így a 2021. esztendő is e téma jegyében zajlik.

A vallásszabadság eszménye továbbélésének letéteményese az ifjú generáció, így idén az unitárius egyház a két unitárius iskolai intézmény – a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium – lelkészeit, Solymosi Zsolt és dr. Lakatos Sándor aligazgatókat, illetve Elekes Zsolt és Farkas Orsolya iskolalelkészeket kérte fel ünnepi szolgálatvégzőknek, az ünnepség színvonalát pedig a két iskola diákjainak műsora emelte. Solymosi Zsolt tordai prédikációjában elmondta, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság öröksége akkor marad eleven, ha van, akinek átadni, ha a különféle egyházak tagjaiként mindannyian arra törekszünk, hogy ne a felekezet, a nemzetiség, a bőrszín alapján ítélkezzünk mások felett. Dr. Lakatos Sándor kolozsvári beszédében elmondta, nemcsak az ifjúság és tanáraik, de az egyház és minden tagja küldetést teljesít a mában: a többségnek sosem annyira fontos a tolerancia, mint a kisebbségnek. Ám a kisebbségnek mindenkori kötelessége figyelmeztetni a többséget a szabadsághoz való jogra.

Tordán felszólalt Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja, aki megemlékezett a 453. évvel ezelőtt kimondott tordai országgyűlés határozatának a fontosságáról, és kiemelte, hogy a vallásszabadság törvénye az erdélyi magyar társadalom javát szolgálta és szolgálja mind a mai napig.

Az eseményen közreműködött Ördög Ödön, a János Zsigmond Unitárius Kollégium zenetanára, Tasnádi Nóra és Pánczél Ádám kollégiumi diákok, valamint Györgyi Hajnal Csillag és Atanackovic Natalija a székelykeresztúri gimnázium diákjai. A templomi istentiszteletek után a résztvevők megkoszorúzták a vallásszabadság tordai emlékművét, valamint Dávid Ferenc kolozsvári szobrát. Tordán Józsa István Lajos, Kolozsváron pedig Rácz Norbert Zsolt helyi unitárius lelkészek mondtak imát – közölte a Magyar Unitárius Egyház sajtóosztálya.

További fotók itt.

Facebook
Érintő hírportál