A VÁRAD decemberi számáról

A kósza híresztelések és rosszindulatú pletykák dacára továbbra is rendben megjelenő irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat, a VÁRAD 22. évfolyamának 12. havi, friss száma – akárcsak az előzők – száz oldalon kínál olvasnivalót.

Isten kezében című versének újraközlésével a 130 éve született barcasági poéta, Bartalis János előtt tiszteleg a szerkesztőség, a lapszám további költői: a temesvári Eszteró István, a székelyudvarhelyi Nagyálmos Ildikó, a micskei Oláh József és a marosvásárhelyi Márton Károly. Prózával ezúttal a budapesti Domonkos László, a kovásznai Czilli Aranka, a szatmári Kovács-Széles Andrea, „mesével” pedig László Gyopár és Tóth Hajnal van jelen a lapban. Amelynek képzőművésze a tíz esztendeje elhunyt margittai tanár, szobrász, író Mészáros Zoltán, akinek a szülőfalujáról, a Bisztra-parti Tótiról írott „rendhagyó monográfiájából” is közöl egy részletet a folyóirat.

A magyarkakucsi születésű kolozsvári-budapesti tanár, szerkesztő, író, Aniszi Kálmán ez évben megjelent, Vigyázva az ingoványon című, válogatott, vegyes műfajú írásait tartalmazó kötetét Bertha Zoltán irodalomtörténész méltatja és ajánlja az olvasóknak A szellem enciklopédizmusa című kisesszéjében. Az idén hatvanéves Simó Márton székelyföldi/sóvidéki író, népművelő és közösségszervező életéről és pályájáról vall Bölöni Domokos kérdéseire válaszolva egy hosszabb interjúban. A távolabbi múltat Farkas László idézi meg három egykori váradi primadonnáról szóló visszatekintésében, a közelebbi múlt egyik sajátos szegletét pedig Szombati-Gille Tamás járja körül Ó, azok a régi videotékák… című riportjában. Fülöp László nyelv- és művelődéstörténész arról ír, hogy voltak-e tarsoly- és erszénygyártó mesterek a 16–17. századi Váradon. A 2022-es romániai kulturális barométer következtetéseit Fried Noémi Lujza foglalja össze Inkább otthon művelődünk címmel, és nem hiányzik a friss lapszámból Barabás Zsuzsa keresztrejtvénye sem.

A VÁRAD decemberi kiadása újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. Előfizethető 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat poştal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeţeană „Gheorghe Şincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea. Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Române utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0771/ 269–647; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Române nr. 1/A, corp C; e-mail: varadszerkesztoseg@gmail.com, bibliobihor@yahoo.com. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.

Facebook
Érintő hírportál