A VÁRAD márciusi számáról

A VÁRAD című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 2024. évi 3. száma, a márciusi most került ki a nyomdából, és ezúttal is száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót.

A Restitutio in integrum lapindító rovatban Csávossy György (1925–2015) neves író, költő, borász, a bihardiószegi vincellériskola egykori tanára Nocturne című versciklusa olvasható, ami teljes egészében még nem jelent meg nyomtatásban. A lapszám további költői: Kürti László, Kiss Székely Zoltán, B. Mihály Csilla, Ferenczfi János, Oláh András. Ebbe a sorba illik a szilágysági származású nagyváradi román költő, Ioan F. Pop is, akinek négy versét Mihók Tamás ültette át magyar nyelvre. Rövidpróza három hölgy tollából olvasható, ők Juhász Zsuzsanna, Sütő Éva és Zoltay Lívia. Domonkos László megjelenés előtt álló Fekete-Körös völgyi szociográfiájának egy részlete A hegyek alján – mit hagyott meg a szél? címmel olvasható a lapban. Szintén egy új könyvből származik Goron Sándor nagyváradi irodalomtanár rövid tanulmánya, ami az irónia stílushatását vizsgálja Shakespeare Julius Caesar című tragédiájának magyar nyelvű fordításaiban. Balázs Géza nyelvészprofesszor jegyzetének címe Hazaszótár, Farkas Antal ny. váradvelencei lelkész A féltestvérek és az örökös című esszéjében a zsidó–arab konfliktus gyökereit vizsgálja a szentírás fényében.

A friss lapszámot a jövőre nyolcvan éves fotóművész, a Váradról Németországba származott Weiss István művei illusztrálják, Fried Noémi Lujza készített friss interjú vele. Haraji Adalbert tollából társadalomkritikai írást, Lencar Péter tollából közöl filmkrónikát közöl a kiadvány, amelynek tartalmát dr. Fülöp László, dr. Fleisz János és Farkas László gazdagítja egy-egy helytörténeti publicisztikával. Ezek címei sorrendben: Vajasd református egyházközségének életéről (1667/1744); Az egészségügy jellegzetességei Nagyváradon a 20. század elején; Milyen lesz Várad 1999-ben? Dukrét Géza nekrológja a múlt év végén elhunyt eszme- és helytörténészről, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság oszlopos tagjáról, Kupán Árpádról szól. Tóth Hajnal egy februárban lezajlott író-olvasó találkozóról számol be. Barabás Zsuzsa keresztrejtvényének megfejtésével ezúttal is lapelőfizetést lehet nyerni.

A VÁRAD márciusi száma újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. Előfizethető 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat poştal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeţeană „Gheorghe Şincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea. Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Române utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0771/ 269–647; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Române nr. 1/A, corp C; e-mail: varadszerkesztoseg@gmail.com, bibliobihor@yahoo.com. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.

Facebook
Érintő hírportál