A X. Kárpát-medencei Magyarok Találkozójáról

A X. Kárpát-medencei Magyarok Találkozójáról
A Pest megyei Maglódon a helyi polgári kör kezdeményezésére és a fiatal város önkormányzatának hathatós támogatásával idén már a tizedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Magyarok Találkozóját. A hagyományossá vált, három napos eseménysorozat célja a Trianoni békediktátum következtében szétszakadt magyar nemzet összetartozásának erősítése, hagyományos értékeinek ápolása, a határon belüli és kívüli települések együttműködésének elősegítése, egymás kölcsönös megismerése. A találkozó jótékonysági rendezvény is egyben: minden esztendőben a külhoni magyarság egy-egy nehéz helyzetben lévő közösségének sietnek segítségére a szervezők és részvevők. Tavaly Kárpátaljának juttatták adományaikat, idén pedig a pusztinai Magyar Ház felépítéséhez járultak hozzá.
A jubileumi találkozó vendégeként és fővédnökekét Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő a 2016. február 13-i műsoros gálaesten vett részt és tartott beszédet. Az egybegyűlteket Tabányi Pál polgármester köszöntötte, majd Petrovics János, a Maglódi Polgári Kör elnöke szólt a népes közönséghez, testvéri hazafisággal szólítva meg a Kárpát-medence minden részéből összesereglett vendégeket.

meghívóNyisztor Ilona vezetésével nagy sikert arattak a csángó magyar pusztinai hagyományőrzők. A fellépők sorában szerepeltek még a székelyföldi Lövéte fiataljai, az erdélyi Magyarlapád néptánccsoportja, az ausztriai Felsőőr népdalköre, valamint a helybéliek művészi csoportjai. A felvidéki Hosszúszó műsorát azért is kísérte különleges figyelem, mert Maglód testvér-települési kapcsolatokra lépett a gömöri községgel. Az estélyen – többek között –képviseltette magát Komárom és Dunaszerdahely, a kárpátaljai Beregszász, a bácskai Doroszló és a drávaszögi Várdaróc, valamint a magyarországi Mátraszentimre.
Tőkés László védnöki beszédében őszinte elismerését fejezte ki a hagyományteremtő polgári közösség iránt, mely határtalan nemzeti összetartozásunkat építő kezdeményezésével évekkel megelőzte a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény elfogadását (2010). A hónapok óta zajló migrációs áradat összefüggésében idézte Pál apostolt, aki arra tanította a galáciabelieket, hogy „míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel” (Gal 6,10). Vagyis: mindenekkel tartozunk jót cselekedni, éspedig a bajba jutott idegenekkel is – de leginkább mégiscsak „hitünknek cselédeivel”, vagyis a velünk egy hiten lévőkkel, a hozzánk tartozókkal, hit- és nemzettársainkkal. A „keresztyén gyökereiről” megfeledkező Európa saját identitását tagadja meg, amikor az idegen vallású jövevények „emberi jogait” előbbre helyezi saját polgárai jogainál, értékeinél és érdekeinél – mondotta. A puszta megmaradásukért küzdő csángók sorsát a szerbiai vlachok helyzetével állítva párhuzamba, az irántuk való cselekvő szolidaritást méltatta, Európa és a nemzet felelősségét kérve szánom védelmükben, nemzeti kultúrájuk, hitük és anyanyelvük megőrzése érdekében.
Február 14-én délelőtt a Kárpát-medencei találkozó ökumenikus hálaadó istentisztelettel ért véget a maglódi evangélikus templomban, melynek perselyes bevételét a pusztinai Magyar Ház céljaira ajánlották fel.

Nagyvárad, 2016. február 14.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál