Adventi lángra várva
Ma adventi fényei gyúlnak a keresztény világban. Velük várjuk a csodát, amelyet a kézzelfogható látványos dolgok mindig háttérbe szorítanak, és nem engedik láttatni létezésüket. Készítgetjük lelkünket valamire szépre, amitől jobb lehet a holnap, béketűrőbbek, szerethetőbbek az emberek. És megnyugtató ez az ima alkudta kegyelmi állapot. Hogy még mindig van haladék, lehetőség, esély: ráérni, időt szakítani, meglátogatni, szeretni, kezet nyújtani.
Régi adventeket, karácsonyokat, birsalma illatú kredenceket, komódokat idéz az emlékezet, amikor még családtagok, szomszédok, barátok hozták az ünnepet. Ilyenkor a levendula illatú komódfiából előkerült a fehér damaszt abrosz, a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén megáldott fehér gyertya, a kalács, a bor és elcsendesedett a lélek.
Menni kéne, szólni, békülni, simogatni, szeretni, míg tart a szüntelen való áldozat, míg el nem fogynak, ki nem hűlnek a lábnyomok, míg késő nem lesz visszafordulni a szavakért, az érintésekért.
Advent lángocskái a lélek őrtüzei. Ne hagyjuk kialudni, mert lassan jégkorszak nélkül is befagy a világ.
Sütő Éva
(Címoldali fotó: Farkas László, Nagyvárad)
