Alakul a Gizella-malomból tervezett kulturális központ Érmihályfalván

Alakul a Gizella-malomból tervezett kulturális központ Érmihályfalván

Tavaly januárban, a rendes havi tanácsülésen Nyakó József érmihályfalvi polgármester bejelentette, hogy az egykori Gizella-malom kultúrközponttá alakításának tárgyában lezárult a közbeszerzési eljárás. A határidő letelte előtt egy cég letette pályázatát a munkálatokra.

Ahogyan arról már számos alkalommal beszámoltunk, a helyhatóság a város egyik emblematikus épületéből mintegy másfél évtizede tervezi a kulturális központot, mentve egy műemlékszámba menő ipari kolosszust. Legutóbb 2018. decemberében történt jelentős lépés az ügyben, amikor megyei kísérettel Érmihályfalvára látogatott Manuela Irina Pătrăşcoiu, az Országos Befektetési Ügynökség (CNI) igazgatója, hogy a helyszínen tájékozódjon az objektum állapotáról, helyzetéről.

Mivel a tervek rendben voltak (a dokumentációt többször is aktualizálni kellett), így a támogatást a szakminisztérium megítélte. A kivitelezést lebonyolító ügynökség heteken belül kiírta a kivitelezési közbeszerzést. A meghirdetett licitre jelentkezett vállalkozó a SANDORLUKACS CONSTRUCT Kft volt, mely cég tavaly el is kezdte az ipari kolosszus renoválását, helyreállítását, s amely a város arculatának egyik meghatározó objektuma lesz ebben a formában is.

Kérdésünkre a polgármester elmondta, a tervek szerint októberre lesz kulcsrakész állapotban az épület, meglátása szerint az építők nem csúsznak a határidővel.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál