Állásfoglalás a szatmári utcanév-ügyben

Állásfoglalásban reagált a szatmári utcanév-ügyre a Néppárt Országos Önkormányzati Tanácsa

A szatmári magyar utcanevek ügyében tartott szerda reggel sajtótájékoztatót Mihály Ágnes, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke Kolozsváron. A politikus ismertette a Néppárt ez ügyben kiadott állásfoglalását, valamint hozzátette: a Szatmárnémetiben történtek túlmutatnak a helyi ügy keretein, s annak – a nyelvjogi küzdelem szempontjából – Erdély-szintű hatása is van.

 Mihály Ágnes elmondta: a szatmári ügy is jól mutatja, hogy sok esetben olyan önkormányzatok sem élnek a törvény által egyébként biztosított jogokkal, ahol erre – a magyar városvezetés miatt – lehetőség adódna, a Civil Elkötelezettség Mozgalom munkájára pedig úgy kell tekinteni, mint a teljes erdélyi magyar közösségért végzett tevékenységre. „Immár 16 éve, hogy a román közigazgatási törvény lehetőséget biztosított a többnyelvűségre, ez idő alatt azonban még mindig nem sikerült alapvető jogainkat gyakorlatba ültetnünk. Tanácsosainkkal közösen felmérést végeztünk az önkormányzatokban tapasztalható többnyelvűségről, az eredmény pedig elkeserítő. Ideje lenne, hogy elöljáróink kiemelt fontosságú ügyként kezeljék az anyanyelvi ügyintézés lehetőségének biztosítását, valamint a magyar nyelvű feliratok – így utca- és térnevek – kihelyezését is” – mondta Mihály Ágnes.

 

Facebook
Érintő hírportál