Április 3-án lesznek az országgyűlési választások Magyarországon

A lehetséges legkorábbi időpontot választotta Áder János államfő. Április 3-án nemcsak a leendő országgyűlés összetételéről, de a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseiről is dönthetünk majd.

A köztársasági elnök közleményében leírta: 32 évvel ezelőtt, az első szabad választások eredményeként Magyarország független, demokratikus ország lett. Köszönet mindazoknak, akik a nemzet újjáépítésében részt vettek. Az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését.

Az Alaptörvény és a választási eljárási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz arra, hogy a köztársasági elnök milyen időpontra tűzheti ki az országgyűlési képviselők általános választását.

E törvényi felhatalmazás alapján az országgyűlési képviselők általános választását a legkorábbi időpontra, 2022. április 3-ára tűzöm ki. – tette hozzá Áder János.

Arról is döntött a köztársasági elnök, hogy ugyanezen a napon lesz a népszavazás a kormány négy népszavazási kérdéséről is. A kérdések a következőek:
• „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”
• „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”
•„Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”
• „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Forrás: MTI

Facebook
Érintő hírportál