Átadták a Tőkés László Alapítvány díját Kisvárdán

Átadták a Tőkés László Alapítvány díját Kisvárdán

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kapta meg a 2020-as Tőkés-díjat, az elismerést a Tőkés László Alapítványt nyilvános kuratóriumi ülésen adták át 2021. június 13-án a kisvárdai református templomban, egy ünnepi istentiszteletet követően.

Az alapítványt még 1989-ben kezdeményezte és hozta létre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban a nemzeti érzelmű értelmiségiek helyi csoportja, a határon túli magyarok megsegítése és támogatása céljával. Az alapítók 1990 februárjában kérték fel az oda látogató Tőkés Lászlót, hogy róla nevezhessék el az alapítványt, valamint az általuk kiosztásra szánt egyéni díjat, amelyet 1991-től kezdődően olyan személyeknek ítél oda a kuratórium, akik munkásságukkal a magyarság helyzetét jobbítják, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért. Az egyéni díj 400 ezer forint és a Györfi Sándor Kossuth-díjas karcagi szobrászművész által készített emlékplakett.

A rangos díjat még tavaly ítélték oda Izsák Balázsnak, ám a koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepséget csak most lehetett megrendezni. Az ez alkalomból tartott ünnepi istentisztelet elején Koncz Imre szabolcs-beregi esperes köszöntötte a kisvárdai református templomot megtöltő gyülekezetet és a meghívottakat. A felkért igehirdető ezúttal Erdélyből érkezett: Tóth Tibor László nagyenyedi lelkipásztor.

A kuratórium döntésének ismertetése után Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mondott laudációt. A díjazottnak és az általa vezetett szervezetnek a külhoni magyarság érdekében tett erőfeszítéseit felidézve elmondta, hogy Izsák Balázs vezetésével a Székely Nemzeti Tanács a „székely politikai szubjektumot” hozta létre nemcsak a Kárpát-medencében, hanem nemzetközi szintéren is. „Magyarországnak, a magyar külpolitikának és a magyar nemzetpolitikának a támogatása csak abban az esetben lehet eredményes és hatékony, ha világos határon túli, külhoni magyar politikai szubjektumok jönnek létre, ennek az előfeltételeit teremtette meg a SZNT az elmúlt években” – fogalmazott a fideszes politikus.Szerinte Izsák Balázs ugyanannak a küzdelemnek a folytatója, mint amelyet Tőkés László elindított, így ezt az elismerést nagybetűvel akár „a meg nem alkuvás” díjának is hívhatnák. Temesvár szellemisége, a hallgatás falának ledöntése nem egy egyszeri feladat, hanem egy szemléletmód, mely nélkül a magyar nemzetpolitika sem itthon, sem határon túl nem lehet eredményes – hívta fel a figyelmet Németh Zsolt.Emlékeztetett, hogy a nemzeti régiókról szóló, az SZNT által indított polgári kezdeményezés sikeres nemzetközi támogatása – a pandémiát és az akciót kísérő, 2013-tól 2021-ig tartó jogi hercehurcát figyelembe véve – egy csoda.Reményét fejezte ki, hogy Izsák Balázs vezetésével az SZNT sikerre viszi az Európai Unió nemzeti kisebbségeinek ügyét.

A díjat Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnöktől vette át Izsák Balázs, akit a jelenlévő Tőkés László püspök, volt európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke meleg szavakkal méltatott, a romániai magyar nemzeti közösség tántoríthatatlan jogharcosának, egyben küzdőtársának tartva őt.

Ez alkalommal azt is bejelentették, hogy a 2021-es Tőkés-díjat Bagdy Emőkének, klinikai szakpszichológusnak, pszichoterapeutának ítélte oda az alapítvány kuratóriuma, az elismerést várhatóan szeptemberben adják majd át.

A kisvárdai ünnepség emelkedettségét a világhírű nyíregyházi énekkar, a Cantemus közreműködése szolgálta, amelynek karnagya, Szabó Dénes egyike a Tőkés László Alapítvány korábbi díjazottjainak.

Facebook
Érintő hírportál