Tisztújítás az EMNT érmelléki szervezetében

Érmihályfalván tartották az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmelléki szervezetének tisztújítását. A június 22-én megszervezett tanácskozáson Dr.…

Kárpátalja Összefogás 2015

A magyar kormány nemrég 85 millió forintot különített el karitatív célra, tudta meg az Origo a…

Kárpátalján nincs élelmiszerhiány, csak rendkívül magas infláció

Kárpátalján pillanatnyilag nincs éhínség, sem mérhetetlen nyomor. Az üzletek tele vannak, csak az árak szöktek az…

Tanulmánykötetek a Partiumról

Az émihályfalvi Nyíló Akác Napok keretében a városi könyvtárban szombat délután könyvbemutatóra is sor került. A…

Tizenegyedik Gasztronómiai versenyfutás – Nyíló Akác Napok

Tizenegyedik alkalommal rendeztek főzőversenyt a Nyíló Akác Napok keretein belül Érmihályfalván. A zsűri ezúttal nem csak…

Bemutatták a Partium jelképeit

Egy korábban meghirdetett pályázat eredményeként szombaton, a Partiumi Autonómiatanács (PAT) nagyváradi ülésén bemutatták a Partium zászlaját…

Összefog az EMNT, az SZNT és a PAT – Közös cselekvés az AUTONÓMIÁÉRT

Hosszú idő után ismét közös küldöttgyűlésen tanácskoztak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti…

Partiumi Autonómiatanács

A Partiumi Autonómiatanács feladata Partium sajátos jogállású, két hivatalos nyelvű autonóm közigazgatási egység, a Partium régió…

Önkormányzati hírek – Őstermelői rendszer

A 2015. április 29-i érmihályfalvi tanácsülés második napirendi pontja a „Proiect de hotărâre privind stabilirea taxelor…

Levél a prefektusnak – Önkormányzati hírek

…Mivel az első levelemre nem kaptam mindenre választ a prefekustól, ezért írtam egy másikat, ami 2015…

Útfelújítás a 48-as úton – ÉRINTŐ

Már dolgoznak a 48-as (Debrecen-Nyírábrány) főúton, a Hajdú-Biharban elkezdődött útfelújítási munkálatok részeként. A munkálatok megkezdéséről és…

Fontos lépés az autonómia megvalósulásához

A fenti címmel számol be 2015. március 25-én az Erdon.ro hírportál arról a protokollumról, amelyet két…

Kihelyezett konzuli nap – 2015 Március 24

A kolozsvári főkonzulátus munkatársai kihelyezett fogadónapot tartottak március 24-én az EMNT érmelléki irodájában. Az EMNT érmelléki…

Nemzeti Ünnep Érmihályfalván

Napos, de kissé szeles idő várta az érmihályfalviakat nemzeti ünnepünkön, március 15- én. Az ünnepség 16:30-tól…

Közös autonómiaküzdelemre készül az EMNT és az SZNT

Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre” készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti…

„Ilyen cirkusz még nem volt Mihályfalván!”

Péntek estére volt meghirdetve Mihályfalván a helyi RMDSZ-szervezet tisztújító közgyűlése, ám ezúttal a szervezeten belüli viták…

Változatlan irodahálózat, új szolgáltatások

A magyar állampolgárságot kérvényezők számának apadásával sem csökken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia Központjainak személyzete…

Szelektív hulladék adó- Önkormányzati híreink

2014. november utolsó tanácsülésén a 13 RMDSZ tanácsos támogató szavazatával megszavazták a különleges adó bevezetését azok…

Román börtönlottó

Romániában beindult a korrupcióellenes fűnyíró, az amerikaiak a román műveleti területen elszánták magukat a politikai elit…

Konzuli nap – 2015 Február 12.

Az idei év első konzuli napját szervezte meg Érmihályfalván és Szalacson 2015. február 12-én az EMNT…

Vallásoktatás kérvényezése

Márciustól megszűnik a romániai iskolákban a kötelező vallásoktatás. Március 6-tól csak az látogathatja a vallásórákat, akiknek a…

Érintő hírportál