Az alaptörvénybe kerülhet a keresztény kultúra védelme Magyarországon

Az alaptörvénybe kerülhet a keresztény kultúra védelme Magyarországon

Magyarország keresztény kultúrájának védelme és a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tilalma is bekerülne alaptörvénybe a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítvány szerint.

A hetedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott bizottsági módosító javaslat az állam minden szervének kötelességévé tenné az alkotmányos önazonosság mellett a keresztény kultúra védelmét is.

„Keresztény kultúra nélkül nincs Európa és Magyarország” – ezzel indokolják a javaslatot, hozzátéve: Európában jelenleg olyan folyamatok zajlanak, amelyek eredményeképpen Európa hagyományos kulturális arculata átalakulhat.

Az indítvány az emberhez méltó lakhatás és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításával összefüggésben alaptörvénybe foglalná az otthon jogi védelmét is. Ez a szabályozás kiegészülne az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmával, valamint azzal, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeinek megteremtése, továbbá a közterület közcélú használatának védelme érdekében az állam és a helyi önkormányzatok törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a bizottsági ülésen a kormány támogatásáról biztosította a javaslatokat.

(MTI)

Facebook
Érintő hírportál