Az érmelléki EMNT a Szent Margit programban

Az érmelléki EMNT a Szent Margit programban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) az Ukrajnában kialakult krízis miatt nehéz anyagi körülményekkel küszködő, tehetséges diákok számára hirdette meg a Szent Margit Programot.
A program célja, hogy összekösse a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságának jó szándékú támogatóit a rászoruló kárpátaljai általános iskolás gyermekekkel. A program további célja előmozdítani a támogatott gyermek tanulmányi eredményeit, hitbéli életét, valamint a magyar közösségi életben való aktív szerepvállalását.

valenti istván Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) érmelléki szervezete nevében január 19-én került átutalásra a térképes akció során összegyűlt adományok kárpátaljai része. A szervezet a Szent Margit Programhoz csatlakozva két gyermeknek folyósít idén ösztöndíjat.  (István 15, Valentina 10 éves, az édesanyjuk egyedül neveli őket.) A nemzeti tanács példaértékű gesztusa arra is szolgál, hogy mások is csatlakozzanak ehhez, vagy valamelyik másik programhoz, hogy a legsanyarúbb sorsú magyar nemzetrész ifjúságát támogassa.

A térkép-akció során összegyűlt 1800 lej másik része, az összegyűlt ruhákkal, élelmiszerekkel együtt – ahogyan arról már korábban beszámoltunk – a gálospetriben működő Szentháromság Gyermekotthon, valamint az érmihályfalvi Zelk Zoltán Iskola egyik dihenesi osztályának támogatására lett fordítva – karácsonyi csomagok gyanánt.

Az EMNT érmelléki szervezete ezúton is köszönetet mond minden kedves adományozónak.
A Szent Margit programról tudni kell, hogy mecénásként bárki részt vehet benne, aki vállalja annak kötelezettségét, hogy egy tanéven keresztül (10 hónap) havi 10 euróval támogat egy gyermeket tanulmányaiban. A GISZ Kárpátalja-szerte egy jelentős adatbázist állít fel a rászoruló gyermekek legfontosabb adatairól. Ehhez az adatbázishoz kizárólag a mecénás férhet hozzá. Az adatbázisban szereplő adatok alapján a támogató dönti el, kit szeretne támogatni. A támogatónak lehetősége van készpénzben vagy banki átutalás formájában eljuttatni az összeget legkésőbb minden hónap tizedikéig a GISZ központi irodájába.
A GISZ ezt az összeget eljuttatja a kiválasztott gyermekhez. A gyermek egy átvételi elismervény aláírásával tanúsítja, hogy megkapta az összeget.
Az összeg átvételével párhuzamosan a gyermek egy kézzel írott levelet ad át a GISZ aktivistájának, melyben beszámol arról, mire költötte az előző havi összeget, illetve ír magáról néhány sort.
Ezt a levelet a GISZ iroda továbbítja a mecénás irányába.
A program befejezése után a támogató dönt, hogy tovább szeretné e támogatni a kiválasztott gyermeket.
Támogatónak a karpatalja.gisz@gmail.com,  illetve a +380 95 3215883 telefonszámon lehet jelentkezni.

Facebook
Érintő hírportál