Belebukott a MÚOSZ elnöke a Mudura-klánnal nyélbe ütött ingatlanbizniszbe

Belebukott a MÚOSZ elnöke a Mudura-klánnal nyélbe ütött ingatlanbizniszbe

Leváltották Hargitai Miklóst a szocialista és balliberális újságírókat tömörítő, posztkommunista Magyar Újságírók Országos Szövetségének éléről. Nemrég írta meg a magyarországi sajtó, hogy „a legrégebbi és legnagyobb taglétszámú hazai médiaszakmai szervezet” (vagyis a kommunista diktatúrából átmentett MÚOSZ) elidegenítette azt a nagy értékű tihanyi üdülőjét, amelyhez számos „érzelmi szál” is fűzte Csonka-Magyarország régi és még régebbi újságíróit. Ráadásul egy romániai milliárdos, ifj. Alexandru Mudura cége, a DT Invest Kft. az vette meg 900 millió forintért az üdülőt és a hozzá tartozó strandot (az üdülőre eső vételár: 625 millió Ft, a strandra eső vételár: 275 millió Ft volt).

A DT. Invest Kft.-t 2000-ben alapították, a cég székhelye Budapesten van, a fióktelepe pedig Szolnokon. A kft. a kétes hírű néhai Mudura Sándor fiának és örökösének tulajdona a budapesti Crown Holding Kft.-n keresztül. 2019-ben a Mudura család vagyona felfért a Capital Románia 300 leggazdagabb emberét bemutató listájára, ahol az 55. helyet foglalták el. Az ifjabbik Mudura apja 2014-ben bekövetkezett halála után vette át a család tulajdonában levő vállalatok vezetését. Az idősebbik Mudura annak idején gyanús körülmények között szerezte és gyarapította vagyonát, Németországból hazatelepedve a kommunista rendszerek bukását követően. A kétes hátterű vállalkozásait kísérő botrányok nem csupán az RMDSZ, hanem a magyar baloldali kormányok berkeiben is közszájon forogtak, de Magyarországon Mudura csak egy kis halnak bizonyult, Romániában pedig nem tudták elítélni, mielőtt meghalt volna. A nagyváradi illetőségű id. Muduráról már évekkel ezelőtt közszájon forgott a meggyőződés, hogy őt is – mint sok más „emigránst” – a román kommunista politikai rendőrség, a Securitate segített ki nyugatra, hogy beépüljön az ottani társadalmakba, emigrációba, hogy a kihelyezett-kimentett valutatartalékokat forgassa, őrizze, majd a megfelelő időben „nyugati tőkeként” hazaáramoltassa és befektesse. Vaskos irodalma van ma már annak, hogy a mai romániai kapitalizmus letéteményesei és irányítói az egykori titkosszolgálat nyugalmazott tábornokai, ügynökei.

A balatoni üdülő eladása mindenesetre vitát generált a MÚOSZ vezetőségében, a bizalmi válságba belebukott az elnök Hargitai Miklós, aki egyébként a kimúlt kommunista pártlap, a Népszabadság munkatársa volt, jelenleg a szocialista Népszaváé. Őt Kocsi Ilona, a Boom magazin főszerkesztője, a Világgazdaság egykori főszerkesztője váltja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének élén. A tegnapi online tisztújító küldöttgyűlésen az alelnöki tisztségre jelöltek közül a legtöbb szavazatot Gönczi Mária és Vicsek Ferenc kapta. A szervezet tiszteletbeli elnöke a fotóriporter Keleti Éva. Mindannyian a jelenlegi balliberális politikai kurzust szolgálják.

Talán sokan emlékeznek még, hogy tavaly a már említett Népszava egyik munkatársa keresztényellenes karikatúráját ítélte a 2020-as év legjobb rajzának a MÚOSZ. A közfelháborodást keltett rajzon Müller Cecília országos tisztifőorvos a keresztre feszített Jézus mellett azt mondja: „Alapbetegsége függőséget okozott.”

R. B. M.

(Főoldalon a MÚOSZ által díjazott közfelháborodást keltett rajz)

Facebook
Érintő hírportál