Bemutatkoznak a Néppárt érmihályfalvi szervezetének tanácsosjelöltjei (3.)

Bemutatkoznak a Néppárt érmihályfalvi szervezetének tanácsosjelöltjei (3.)

A hét elején megismerhették a Néppárt érmihályfalvi jelöltlistájának újabb tagjait. Néhány mondatban bemutatásra kerül a lajstrom többi tagja is. A bemutatkozás nem a választási listán való besorolás szerint történik, hanem a beérkező adatok sorrendje szerint:

Czeglédi Júlia

Életem során bárhol is dolgoztam itt Érmihályfalván, mindig emberekkel voltam kapcsolatban, ha tudtam, segítettem, szolgáltam. Hagyományőrző napokat szerveztem gyermekek részére, bevonva a szülőket, nagyszülőket is a programba. A társadalomban egyenértékű mindenki, ezért a korlátozott képességű gyermekek és családjaik részére is rendeztem összejöveteleket, hogy mindenki ismerkedhessen az Érmelléken élő sorstársaikkal. Eddigi tanácsosi munkám során a legfájóbb pont az volt, amikor az érmihályfalvi RMDSZ leszavazta azt a határozattervezetünket, amelyben a helyi EMNP a kis nyugdíjasok részére kupon formában előterjesztette, hogy karácsony és húsvét ünnepére kapjanak anyagi támogatást az önkormányzattól. Ez a támogatás, ennek a városnak a költségvetéséhez képest minimális lett volna. Mi négyen, néppártos tanácsosok kevesek voltunk a jó döntéshez. Tanácsosjelöltként társaimmal közösen elsődleges célkitűzésünk: MUNKAHELYEK LÉTESÍTÉSE. Munkahelyek nélkül a családok szétszakadnak, a fiatalság kénytelen elmenni modern rabszolgaként dolgozni távol otthonától, az idősök támasz nélkül maradnak. Ha, munkahelyet tud biztosítani a városvezetés a lakosságnak, akkor gazdasági fejlődést érhet el. Így lehetne várost fejleszteni nem pedig különböző adóemelésekkel. Szeretném, ha ezúttal bizalmat szavaznának a Néppártnak. Szeretnénk az emberek bizalmát elnyerni. Ezért, alázattal és tisztelettel kérem, hogy adjanak lehetőséget, esélyt nekünk, elmenvén szavazni szeptember 27- én az ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRTRA vagyis a CSILLAGRA.

Matíz József

1968-ban születtem Érmihályfalván. Szobafestő, mázoló és tapétázóként dolgozom. Érmihályfalván érettségiztem 1987-ben. Két gyermek édesapja vagyok. Hagyományőrzéssel foglalkozom, civil szervezet tagjaként, a civil szervezetek felkarolásában, régi értékek megőrzésében, elfelejtett szakmák újra élesztésében szeretek tevékenykedni.
Önkormányzati képviselőként egy élhetőbb város, egy élhetőbb itthoni élet kialakítására törekednék.

Zajti Lajos

1973-ban születtem Margittán, 5 éves korom óta Érmihályfalván élek. Általános iskolai tanulmányaimat helyben, majd Nagyszalontán, a Mezőgazdasági Líceumban elektroműszerész szakon végeztem. Ezt követően Érmihályfalván helyezkedtem el a szakmámban, jelenleg kisiparosként dolgozom. Amennyiben a lakosság bizalmat szavaz számomra, tanácsosi minőségemben azon dolgoznék, hogy egy élhetőbb környezetet hozzunk létre közös erővel. Ezt a környezettudatosságra való neveléssel, különböző közösségi programok szervezésével (faültetés, takarítási akciók) kívánom elérni. Jelöltként szeretnék itthon marasztaló körülményeket szorgalmazni, ugyanis fájó látni, hogy munkahelyek hiányában hogyan maradnak üresek a porták, hogyan marad a város ifjúság nélkül, öregszik el a település, hal ki az élet. Elsődleges szempontnak tartom a kisvállalkozók támogatását is.

Pataki Attila László

Szovátán születtem, kedvezményesen mentem nyugdíjba a Román Vasúttársaságtól. Utoljára Érselénden voltam forgalomirányító. Gyermekeim külföldön dolgoznak, amiből természetesen adódik, hogy tanácsosként elsősorban az ifjúság itthon tartására fektetném a legnagyobb hangsúlyt, ugyanis egyetlen szülőnek sem szolgál megnyugvására, ha gyermekeit idegenbe tudja. Jelenleg ez a legégetőbb problémája a városnak, ami megoldás után kiált.

Szabó Anikó Irén

Székelyhídról kerültem Érmihályfalvára, ide jöttem férjhez, családos vagyok, és jelenleg munkásnőként dolgozom egy cipőgyárban. Több mint két évtizede élek ebben a városban, így elmondhatom én is, hogy elsődleges szempont a munkahely, munkahely, munkahely! Ha nem teremtünk lehetőséget a szülőföldön maradásra, néhány év múlva csak nyugdíjasok maradnak nem csak Érmihályfalván, de szerte az Érmelléken. A cégek megszűnése, odébbállása még több csonkacsaládot eredményezett, aminek eredményeként idős emberek maradtak támasz nélkül, közülük sokak problémái is megoldatlanok. Ezekre a szociálisan érzékeny ügyekre összpontosítanék.

Kind Gábor

Nagykárolyban születtem, 2007 óta élek Érmihályfalván, ide házasodtam. Autószerelői diplomám van, évekig futball játékvezetőként tevékenykedtem. Tanácsosként minden esetben a lakosság érdekeit tartanám szem előtt.

Bogdán Mihály

Értarcsai születésűként, házasság útján kerültem 23 évvel ezelőtt Érmihályfalvára. Egy leánygyermek édesapja vagyok, aki egyetemista Debrecenben. Jelenleg egy építkezési cégnél dolgozom. A város egyik legmostohábban kezelt negyedében lakom, a Dihenesen. Tanácsosi minőségemben azon iparkodnék, hogy minden városnegyednek ugyanaz az infrastruktúra járjon, mint a városközpontnak, s mivel a település lakói egyformán adóznak, a beruházások idején a visszaosztás is arányos kéne legyen. Ennek ellenére vannak negyedek, ahová a 21. században még nem futotta aszfaltos útra, járdára, kanalizálásra. Úgy érzem, ez igazságtalan azokkal az emberekkel szemben, akiknek csak a periféria jutott lakhelyül. Én erre szegődnék, hogy ezen változtassak.

A Néppárt érmihályfalvi szervezetének tanácsosjelöltjei:

  1. Pap Sándor György – fogtechnikus, vállalkozás-fejlesztő menedzser
  2. Czeglédi Júlia- irodavezető – vállalkozás-fejlesztő menedzser
  3. Tóth Ferencz Csaba – mérnök
  4. Baricz-Nánási Ferenc – tanár
  5. Iuhas Mónika Hilda – számlakezelő
  6. Bekő István Zsigmond – gépkocsivezető
  7. Szentes Attila – számlakezelő
  8. Varga István – mechanikus
  9. Bató Tímea Gabriella – pedagógus
  10. Bogdán Mihály – gépkocsivezető
  11. Bíró Edith Angéla – fodrász
  12. Zajti Lajos – műszerész
  13. Szabó Anikó Irén – varrónő
  14. Pataki Attila László – nyugdíjas
  15. Baricz-Nánási Noémi – pedagógus
  16. Rubletzky Márta – nyugdíjas pedagógus
  17. Bató Katalin Ibolya – hímző varrónő
  18. Hegedűs Attila – Tv-szerelő, borász
  19. Laskovics István – mérnök
  20. Kecskés Zoltán – tanár, környezetvédelmi szakértő
  21. Kind Gábor – autószerelő
  22. Matiz József – szobafestő

Szavazzon a Csillagra, az Erdélyi Magyar Néppártra, hogy le tudjuk bontani a félelem, a bizalmatlanság, a kivételezés falát, mivel csak együtt, közösen tudunk egy új úton elindulni.

Facebook
Érintő hírportál