Bethlen Gábor emlékezete

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1580-ban született, 1613-ban lett Erdély fejedelme és az is maradt 1629. november 15-én bekövetkezett haláláig. Közel két évig (1620-1621) Bethlen Gábor magyar király is volt, de bár birtokában volt a Szent Korona, nem koronáztatta meg magát. A 16 évet, amíg Erdély fejedelme volt, Erdély aranykorának is nevezzük.

Több történész egybehangzó kutatása is azt támasztja alá, hogy a nagy fejedelem november 15-én született. A fejedelem iránti tiszteletből a Magyar Országgyűlés a fejedelem születésének és halálának napját, november 15-ét, a magyar szórvány napjává nyilvánította. Szintén ennek a tiszteletnek a bizonyítéka, hogy a magyar állam létrehozta a Bethlen Gábor Alapkezelőt, amelynek célja a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósítása. Kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében különböző támogatások nyújtása pályázatokon keresztül.

Bethlen Gábor emlékezete és tisztelete Nagyváradon is jelen van. Mint ismert, a váradi várban Bethlen Gábor nagyszabású felújításba, átépítésbe kezdett. A vár bejáratának jobb oldalán lévő addigi földbástyát is átépíttette, ezért ezt a bástyát a fejedelemről nevezték el. A bástyán egy 1627-ből származó emléktáblán a fejdelem címere is megtalálható, a fejedelmet méltató latin felírat mellett.

A fejedelem emlékének ápolására egy köztéri szobrot is felállítottak Nagyváradon a Schlauch-kertben (mai nevén: Petőfi park). A szobrot Kós András szobrászművész készítette el még 1941-ben, de csak 2003-ban, Orbán Viktor korábbi miniszterelnök jelenlétében avatták fel. A szoborállítás kezdeményezője Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület akkori püspöke volt. A szobor felavatását előbb nem engedélyezték a hatóságok a szobor talapzatán elhelyezett magyar nyelvű felirat miatt, de végül mégis sor kerülhetett az avatásra. A szobor magyar nyelvű felirata: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk”, a fejedelem ezt a bibliai idézetet írta halálakor egy papírra.

A szobor környezetének rendben tartását hosszú évek óta a Magyar Polgári Egyesület vállalta fel. Több alkalommal is megtisztították a szobrot, illetve minden esztendőben virágot ültetnek a szobor talapzatához. 2021-ben is volt virágültetés, a Polgári Egyesület önkéntesek segítségével több mint száz paprikavirágot és árvácskát ültetett el a szobornál.

A nagy fejedelem iránti tiszteletből indították el a Bethlen Gábor túrákat is. A túrák célja egyrészt az, hogy a nagy fejedelem előtt tisztelegjenek, másrészt a kétnyelvű turistajelzések fontosságára, illetve a szórványban élő magyarokra kívánják felhívni a figyelmet. Az első túrát Varga Csaba nagyváradi hegymászó vezette, aki azóta is minden évben szervezi és vezeti a bihari hegyekbe indított Bethlen Gábor túrákat. A Bethlen Gábor emléktúra immár néhány éve a Hazajáró Kupa túrasorozat része.

Ebben az esztendőben, a X. Bethlen Gábor túrán is Varga Csaba vezetésével vehettek részt az érdeklődők, akik között ott volt Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke is.

A X., jubileumi túra, a Padisi karsztvidék egyik legszebb túrája, a Galbena körút volt. A résztvevők a Glavoj rétről indultak, majd a Csodavár és a Porcika zsomboly érintésével a Galbena sziklaszorosba érkeztek. A szorosban néha csak az ott elhelyezett kötelek, láncok igénybevételével lehetett tovább haladni, de a nehéz terep ellenére is, mindenki sikerrel vette az akadályokat. A túra itt még nem ért véget, előbb a Flóra réten, majd az erdőn keresztül, több mint négyszáz méteres meredek emelkedővel vezetett az út az Eszkimó jégbarlanghoz. Innen egy szép fenyőerdőn keresztül ereszkedtek vissza a Glavoj rétre a túrázók.

A több mint 15 km-es túrát, a közel 900 méteres szintkülönbséget minden résztvevő sikerrel teljesítette. A túrázók legidősebb tagja egy 72 éves kárpátaljai férfi volt, míg a legfiatalabb, alig töltötte be a 13 évet. A túrára szerte Erdélyből, Szatmárnémetitől, Csíkszeredáig érkeztek résztvevők, de többen eljöttek Magyarországról és Kárpátaljáról is.

A Bethlen Gábor túra után két nappal, november 15-én, koszorúzásra került sor a nagy fejedelem nagyváradi szobránál. Itt Nagy József Barna, a Polgári Egyesület elnöke helyezte el a megemlékezés koszorúját.

A Magyar Polgári Egyesület Bethlen Gáborra emlékező és emlékeztető programsorozatának megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatta.

Facebook
Érintő hírportál