Bihar megyében is kampányolnak a kétnyelvűség érdekében

Bihar megyében is kampányolnak a kétnyelvűség érdekében

Habinyák István a Néppárt Bihar megyei elnöke, és Szatmári Sándor Ferenc, a budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézettel partneri kapcsolatban együttműködő ügyvéd több, a magyar közösség nyelvi, nemzetiségi jogait érintő témában tartott sajtótájékoztatót ma Nagyváradon.

Habinyák István bejelentette, hogy Nagyváradon és a megyében is elindítják a „Kétnyelvűséget a kereskedelemben” elnevezésű kampányt, mely a Székelyföldön 2019 márciusa óta folyamatban van, és sikereket is elért. A projekt az EMNT irodák egységes ügye, amelynek célja a közvélemény felhívása a többnyelvűség fontosságára, gyakorlására, a kereskedelmi kétnyelvűség megerősítésére. Bihar megyében a kezdeményezést felkarolta a Néppárt is, így az EMNT és a párt közös munkájáról beszélhetünk, mondta el Habinyák István. Adófizető polgárként úgy véljük, – tette hozzá, hogy a vásárlóknak joga van az anyanyelvi tájékoztatáshoz és a kommunikációhoz.

Első lépésként a projektben résztvevők feltérképezték a nagyváradi helyzetet, ami a kereskedelemben létező kétnyelvű kommunikációt, illetve annak hiányát illeti. Több kereskedelmi egységet és vállalkozást is felkeresve vegyes tapasztalatokra tettek szert, hiszen volt olyan multinacionális bevásárlóközpont ahol sok magyar felirattal találkoztak, de olyan is volt ahol a magyar nyelvű feliratozás, vagy az ügyfelekkel, vásárlókkal történő kommunikáció teljesen hiányzott, ellenben az angol nyelvű erőteljesen tetten érhető volt. Ezek között sajnos magyar tulajdonosi hátterű cég is akadt, tehát a nyelvi tudatosság a magyar vállalkozói rétegben sem nevezhető kielégítőnek.

Habinyák István elmondta: első körben három nagy multinacionális cégnek küldenek levelet, amelyben a jó példákra hivatkozva kérik, hogy az adott cég, üzletlánc pótolja a nyelvi hiányosságokat, és kezdjen el magyarul is kommunikálni vásárolóival. Egy olyan városban, ahol egy 45 000 fős őshonos magyar közösség él, ennek természetesnek kell lennie – hangsúlyozta. Jogszabályi háttérrel is megtámogatják a kérést, amennyiben hivatkoznak a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára, melyet Románia is aláírt 1995-ben, 2008-ban pedig ratifikálta is, és amely dokumentum kifejezetten bátorítja a kisebbségi nyelvek használatát az élet minden területén.

A Néppárt megyei elnöke rávilágított: a megkeresett cégek, vállalkozások kapcsán mind a pozitív, mind a negatív hozzáállásról be fognak számolni a közvéleménynek, és reményét fejezte ki, hogy a megszólított egységek kedvezően viszonyulnak majd a kétnyelvűség kérdéséhez. Hozzátette azt is, hogy a kezdeményezést az egész megye területére ki szeretnék terjeszteni, és ebben számítanak a lakosság részvételére, támogatására is. Nagy örömmel várják a javaslatokat, hogy hol, melyik településen és melyik kereskedelmi egységben szeretnének magyar feliratokat látni, magyar nyelvű kommunikációt is hallani, reklámújságokat olvasni a megye lakosai. Ezeket az igényeket természetesen eljuttatják az érintett cégekhez, hogy mindenütt, ahol a megyében legalább 20% arányú magyar lakosság él a magyar nyelvű feliratok, és általában véve a magyar nyelvű kommunikáció természetes legyen a kereskedelmi gyakorlatban. A javaslatokat a neppart.bihar@gmail.com elektronikus postacímre várják, vagy a párt közösségi oldalán, üzenet formájában.

A jog eszközeivel a diszkrimináció ellen

A budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet pályázatának nyertese, Szatmári Ferenc ügyvéd ismertette azokat a lehetőségeket, melyet ingyenes jogsegélyszolgálat keretében biztosít a magyarságuk miatt hátrányt, jogsérelmet szenvedettek képviseletében. A jogász egy konkrét eseten keresztül mutatta be tevékenységét. Tavaly nyáron Nagyváradon egy magyar fiatalokból álló csoportot igazoltatott több rendőr, akik az eljárás során többször fizikai erőszakkal is megfenyegették a fiatalokat, és több megalázó, dehonesztáló megjegyzést is tettek nemzetiségükre, valamint felszólították őket, hogy ne beszéljenek egymás között magyarul. A csoportból az egyik fiatalt, aki tiltakozott az eljárás ilyen módja ellen hatezer lejes büntetéssel sújtották. Az esetről hangfelvétel készült, ennek alapján az ügyet a Kisebbségi Jogvédő Intézet támogatásával elvállaló Szatmári Ferenc több jogi lépést is tett. Sikerült elérni a pénzbírság törlését, ugyanakkor a rendőrségen fegyelmi panaszt nyújtottak be az ügyben érintett rendőrök ellen. Ennek elbírálása jelenleg is folyamatban van. Harmadik lépésként az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak, kérve, hogy a testület állapítsa meg a hátrányos megkülönböztetés tényét, és tegye meg a szükséges lépéseket a rendőrökkel szemben.

A jogász hangsúlyozta, hogy itt nem egy ember elleni túlkapásól van szó, hanem a fiatal személyében a magyarságot érte sérelem, inzultus, ez pedig nem hagyható szó nélkül. Egyben arra kért mindenkit, akit magyarsága miatt hátrány ért, vagy hasonló eset szenvedő alanya volt, forduljon bizalommal a Nagyváradon és Margittán is elérhető ügyvédi irodához ingyenes tanácsadásért.

B. B.

Facebook
Érintő hírportál