Biharon és Borson is megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség helyi szervezete

Az elmúlt napokban sor került az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziója nyomán megalakult Erdélyi Magyar Szövetség Bors községi szervezetének alakuló gyűlésére.

A gyűlésen megjelentek meghallgathatták Habinyák István, az EMSZ Bihar megyei területi megbízottja politikai helyzetértékelését, valamint első kézből kaptak tájékoztatást a a két nemzeti, jobboldali párt egyesülését követő feladatokról, jövőbeli tervekről. A helyi problémákat is érintő megbeszélést követte az új szervezet megalakulási procedúrája, melynek folyományaként a borsi szervezet elnöke Richter József lett, míg a következő időszak alelnöki teendőinek elvégzésére Molnár Dezső kapott lehetőséget, Retteg Gyöngyi pedig mint elnökségi tag segíti majd munkájukat.

Bihar községben a nagyon aktív, a helyi közélet kérdéseit nem csupán nyomon követő, de aktívan alakító néppártos csapat immár az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben folytatja a közösségért végzett, közmegbecsülést kiváltó munkáját.

Nagyvárad közelsége miatt Bihar község a megye többi településéhez képest teljesen eltérő, sajátos problémákkal küszködik. Ezek közül a legégetőbb és legkellemetlenebb az autópálza és a határátkelő közelsége miatti óriási forgalom. A megoldáson a Bihar Megyei Tanács dolgozik, és minden jel szerint a következő napokban a Bihart elkerülő terelőút munkálatainak közbeszerzési eljárása elindul, a cél pedig, hogy jövőre a kivitelezés is elkezdődjön. Ugyanakkor egy másik probléma, hogy a község lakossága számára nem teljes értékű módon biztosított a megyeközponttal való tömegközlekedési összeköttetés. Ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket, ahogyan az Bors, Hegyközpályi és Hegyközcsatár esetében már megtörtént, vagyis Bihar község is legyen bekapcsolva a nagyváradi tömegközlekedés hálózatába. Ezek olyan megoldadandó feladatok, melyekkel kapcsolatban az EMSZ oroszlánrészt vállal, ehhez pedig elengedhetetlen a lakossággal való szoros együttműködés.

Habinyák István tájékoztatóját követően az új EMSZ alapszervezet elnökévé a megjelentek Boros Ilonát választották, alelnök Paniti Helga lett, az elnökségben pedig Gergely Timea munkájára is számítanak a jövőben.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál