Csendes csodák: előadás a magyar költészet napján

A Polgári esték rendezvénysorozat keretében április 11-én, csütörtökön 18 órától, a két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik legkiemelkedőbb alakja, Reményik Sándor versei szólalnak meg Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész előadásában a nagyvárad-olaszi református templomban, az Ezredévi emléktér / str. Libertății, 40. szám alatt.

Az elmúlt esztendőben Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett színművész Csendes csodák című estjén klasszikus gitáron közreműködik Csáki András gitárművész. A belépés ingyenes, a szervezők perselyes adományokat elfogadnak.

A szervező Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Hűvösvölgyi Ildikó szavaival várja a tisztelt érdeklődőket: „Csendes csodák – ez Reményik Sándor egyik legszebb verse. Arra tanít, hogy éljünk figyelmesen és próbáljuk a kis dolgokban is megtalálni az örömet. Hiszen ezek az élet igazi csodái. S ha így teszünk, talán eljuthatunk a megbékéléshez, a szereteten át Istenhez. Ennek a gyötrelmesen szép útnak a kereséséről szól Reményik estem. Reményik versei a szív legmélyebb húrjait pendítik és a mindennapok sűrűjében mindannyiunknak teljességet és harmóniát adnak”.

Facebook
Érintő hírportál