Csomortányi: Az egypárti logika csak újabb kudarcélményt hozhat a nagyváradi magyarságnak

Sajtótájékoztatón jelentette be Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi polgármester-jelöltjének személyét. Mint fogalmazott, egy fiatal, dinamikus személyt szerettek volna jelölni erre tisztségre, olyat, aki már bizonyította rátermettségét, és aki érti a város és a megye problémáit, ezért is esett a választás Csomortányi Istvánra.

Zatykó Gyula emlékeztetett: az EMSZ és az RMDSZ országos vezetése egy több választásra is érvényes keretszerződést írt alá, ennek alapján kezdeményezték, hogy az erős magyar képviselet érdekében legyen koalíciós lista Nagyváradon és Bihar megyében. Ha ez nem valósul meg, akkor viszont egyéni listával áll a választópolgárok elé az EMSZ, hiszen úgy tudja megerősíteni Nagyváradon és a megyében a magyar képviseletet, ha a nagyobb magyar párt mellett bejuttatja saját jelöltjeit is. Mint mondta, a szavazatmaximalizálás miatt célszerűbb lenne a közös lista, melyen mindkét párt logója, ezáltal identitása is megjelenik, és a programok szinkronba hozása sem lenne lehetetlen, de erre a felvetésre egyelőre nem érkezett egyenes válasz a másik párttól. „Mi készen állunk a nagyobb magyar párttal egy beszélgetésre a közös koalíciós listáról, az igazi összefogás listájáról, de ha nem, akkor saját jelöltlistával, saját polgármesterjelölttel fogunk indulni” – mondta. A polgármesteri tanácsadó közölte: hétfőtől kezdődik a jelöltek támogatására szolgáló aláírások gyűjtése, melynek Nagyváradon két helyszíne lesz: az egyik az EMSZ nagyváradi irodája a Kálvin János (Jean Calvin) utca 1. szám alatt, a másik pedig a Rogériusz negyedi piac előtti kis tér, a villamosmegálló közvetlen közelében. Mindkét helyszínen 10 és 18 óra között gyűjtik az aláírásokat.

Jogos a nagyváradi magyarok igénye a két szervezet (EMSZ és RMDSZ) együttműködésére – húzta alá Csomortányi István, aki azt is kifejtette, egészen április 17-ig még van lehetőség a koalíciós listák bejegyzésére. Ez azt jelenti, hogy az EMSZ az utolsó pillanatig nyitottnak tartja a kérdést, egészen az utolsó pillanatig van lehetőség a magyar–magyar koalícióra Nagyváradon. „Mélyen meg vagyunk győződve róla, hogy sokkal nagyobb sikert hozna, mint bármilyen más megoldás” – fogalmazott az EMSZ ügyvezető elnöke, aki azt is kifejtette, a valódi tétje a választásoknak nem csak a minél magasabb szavazatszám, hanem az is, hogy a szavazatok nyomán megszerzett mandátumokat vezető pozíciókra lehessen váltani. Amikor a választók elé állunk, nemcsak annyit kell mondanunk, hogy kell a sok szavazat, hanem kell a szavazatok eredményeként a megoldás is a következő négy évre, ami azt jelenti, hogy szükség van a magyar alpolgármesteri hely visszaszerzésére Nagyváradon. Két mandátum telt el úgy, hogy ezt a másik magyar politikai szervezet, dacára annak, hogy a városi tanácsban jelen volt, nem tudta megtenni. Tény az, hogy az Erdélyi Magyar Szövetségnek van arra esélye, hogy a nagyváradi magyarok számára ezt a pozíciót visszaszerezze. A sikert az jelenti, ha vissza tudunk kerülni a város döntéshozásába” – szögezte le Csomortányi. Az esetleges koalíciós listáról szólva kifejtette: nem az a kérdés, hogy ki milyen helyen fog szerepelni a közös listán, vagy hogy melyik párt adja a közös polgármesterjelöltet, hiszen az EMSZ hajlandó akár saját pozícióiból is engedni, hanem az, hogy lesz-e valódi együttműködés, ugyanis az egypárti lista egy önkormányzati választáson nem jelent valódi együttműködést, hanem csak egypártrendszert, amely nem mozgósít. Elszomorítónak tartom a helyzetet, azt a pártos logikát, amivel az egyik szervezet – ragaszkodva politikai monopóliumához – megfosztja a nagyváradi magyarokat a katartikus, felszabadító érzéstől, amit az okozna, hogy végre őszintén kezet tudunk nyújtani egymásnak. Azzal a logikával nem tudunk mit kezdeni, amely a másik szervezetet meg akarja semmisíteni. Attól még a váradi magyaroknak nem lesz alpolgármestere, hogy egy párt marad a pályán. Ez sajnos tény” – szögezte le Csomortányi István.

A nagyváradi kampány célja egy sor olyan probléma megoldása, amelyekről még senki nem beszélt – hívta fel a figyelmet az EMSZ ügyvezető elnöke. Mint mondta, az EMSZ lehetőségeit kihasználva megpróbálta a lehető legtöbb forrást biztosítani a váradi magyar kulturális rendezvényeknek, és ezen a téren voltak is sikerek, mint ahogyan a magyar feliratok, a kétnyelvűség terén is, vagy a közterületek zöldítése, a leendő Főkertészi Hivatal ügyében, de ezek nem elegendőek. Probléma a magyar oktatási hálózat leépülése a város peremnegyedeiben, amely egy rossz stratégia következménye, és ezt orvosolni kell. „Vannak olyan ügyeink, melyeket már elkezdtünk, vagy el kell kezdenünk, mint például a város magyar épített örökségének ügye, ahol szintén volt előrelépés, de nem elegendő. Ezeket az ügyeket alpolgármesteri szinten, döntéshozatali pozícióból sokkal könnyebb előmozdítani, mint lobbi útján, meggyőzéssel. Sokkal többre van szükség, hogy ezeket a problémákat megnyugtatóan tudjuk rendezni, és ehhez pedig az kell, hogy az alpolgármesteri pozíciót vissza tudjuk szerezni a magyarság számára” – foglalta össze Csomortányi István a fő teendőket.

Az Erdélyi Magyar Szövetség partiumi sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál